Gyomorfájás miatt ment kórházba
38 év után szedték ki egy nőből a halott magzatát
Az orvosok szerint ez volt a leghosszabb idő, ami egy méhen kívüli, elhalt terhesség és a magzat eltávolítása között eltelt: az anyából 38 év után szedték ki a baba csontjait.
2014.08.21 18:29ma.huAz orvosok szerint egy indiai nő minden eddigi rekordot megdöntött a méhen kívüli terhességének utólagos operációját tekintve: 38 év után távolították el belőle az elhalt magzata csontvázát. A 62 éves Jyoti Kumar állítása szerint 1978-ban esett először teherbe, akkor még csak 24 éves volt. Amikor a vizsgálatok kimutatták, hogy a magzat a méhén kívül fejlődik és minimális esélye van a túlélésre, annyira megijedt a műtéttől, hogy inkább elmenekült a kórházból. A terhesség nem sokkal később valóban félbeszakadt, a nő pedig nem foglalkozott többet az orvosokkal, egészen mostanáig, míg fájni nem kezdett a gyomra.
A nagpuri orvosok döbbenten fedezték fel a fájdalmak okozóját, egy elhalt magzat csontjait. "Azt mondta, a fájdalom szinte állandósult az elmúlt két hónapban, és egy csomót találtunk a has jobb alsó felén. Attól tartottunk, hogy rák" - mondta Dr. Mohammad Yunus Shah, az NKP Salve Orvosi Kutatóintézet orvosa. MRI-re küldték a beteget, itt derült ki, hogy rosszindulatú daganata nincs, van viszont helyette egy csöpp és kezdetleges test maradványa.
A csontok eltávolítása után az orvosok elkezdtek a szakirodalomban kutakodni, de nem találtak ehhez fogható esetet, amikor ilyen sokáig tartott a méhen kívüli terhesség - még azzal együtt is, hogy valójában a magzat már nem élt.