Országos turnéra indul az MSZP
MSZP: a demokrácia halálát okozza az új választási törvény
Az MSZP szerint a demokrácia halálát okozza az új választási törvény, amelyet vissza kell vonni és egy új, konszenzuson alapuló javaslatot kell beterjeszteni és elfogadtatni az Országgyűléssel.
2012.11.04 11:28MTIMolnár Zsolt országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatóján azt mondta, országos turnéra indul az MSZP azért, hogy párbeszédet folytassanak az emberekkel arról, mit is jelent a feliratkozás intézménye, és mit kell majd tenniük, mivel ezekről az emberek "semmit nem tudnak".
A képviselő kifejtette: amióta a Fidesz kormányon van, a választási szabályok minden évben változtak: 2010-ben az önkormányzati választási törvény módosult, 2011-ben a választókerületeket módosították, az idén pedig a választási eljárásról szóló törvény vitája van napirenden. Eközben nem beszélnek sem a kampányról, sem a kampányfinanszírozásról, vélhetően azért, mert ezt csak az utolsó pillanatban akarják megváltoztatni - mondta Molnár Zsolt.
Úgy fogalmazott, a Fideszt a saját maga által írt alaptörvény sem akadályozza és az Alkotmánybíróság hatásköréből is igyekeznek kivonni a kérdést.
Molnár Zsolt jelezte: ha 2014-ben az MSZP vagy szövetségese nyer, akkor eltörlik az előzetes feliratkozás intézményét.