Mindent a tudományért
Bizarr- Saját tanárukat boncolták fel az egyetemisták
Saját egykori tanárukat kellett felboncolniuk egy svéd orvosegyetem medikusainak életük első bonctani gyakorlati órájukon.
2010.12.20 07:45MTI"Az első bonctani gyakorlati óra mindig is nagyon emocionális, és nekünk egy olyasvalakit kellett felboncolni, akit ismerünk" - mondta megindultan az egyik diák a TT svéd hírügynökségnek.
"Úgy vélem, valami kissé félresikeredett a gyakorlati órán" - toldotta meg társa.
"Nagyon szerencsétlennek" nevezte az esetet Brigitta Sundelin főorvos. Elmondta, általában a boncolás előtt tájékoztatják a diákokat arról, kinek a holttestét vizsgálják meg, s jelen esetben is így tettek.
Ám a diákok szerint ők csak akkor szembesültek azzal, kit is kell valójában vizsgálniuk, amikor a holttest egyik lábujjára erősített szalagon meglátták tanáruk nevét.