Nem egymásnak lettek teremtve
Hoppá! Bárdosi szakított kedvesével
Amikor Bárdosi Sanyi a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkcióval Argentínában időzött, barátnője, Orsi is gyakran feltűnt a televízióban.
2009.04.25 11:08rtlbulvar.huAkkor még úgy tűnt, hogy teljes az összhang a szerelmesek között, és Sanyi is rájött arra a dzsungelben, hogy mennyire fontos neki a lány. A pár útjai másfél év után mégis elváltak.
– Rá kellett ébrednünk, hogy nem egymásnak lettünk teremtve Orsival. Nem akartuk addig húzni a dolgot, amíg nagyon elmérgesedik a helyzet, ezért leültünk, és megbeszéltük, hogy ennyi volt. Akkor már nem kötődtünk egymáshoz túl szorosan érzelmileg, így nem viselt meg annyira a szakítás – árulta el Sanyi az RTL Bulvárnak.
Sanyi és Orsi békében váltak el egymástól. Néha találkoznak is, hiszen a lány nagyon kötődik a sportoló kutyájához, akit gyakorlatilag együtt neveltek fel.
Sanyi most úgy érzi, megkönnyebbült, hiszen már hosszú ideje érzett egyfajta megkeseredettséget. Egyelőre csak a munkára koncentrál, de természetesen nyitott szemmel jár a világban. Nincs kimondott nőideálja, és szerinte hazudik, aki azt mondja, hogy létezik ilyen. Minden lányban más tulajdonságok értékesek, ezért nem tud beszűkülni csak egy bizonyos típusra. Sanyi szerint világ legszebb nője sem létezik, hiszen még ő sem tetszik mindenkinek.
Kapcsolódó írások:
- Kicsúszott a lába alól a talaj? Bárdosi Sanyi tombolt a stúdióban!
- Lecserélné a himnuszt! - Bárdosi szerint Benkőt nyugtatózni kéne
- Bárdosi horvát bunyóssal ütközik a Sportarénában
- Képek - K-3 döntő: Ringbe lép Növényi, Bárdosi és Felföldi Szabolcs is
- Bárdosi, a Repülő Gentleman és további világsztárok Budapesten
- Bárdosi: birkózás, szumó, K-1