USA
Havi 200 ezer dolláros gyerektartást fizet Kanye West
Továbbra is közösen nevelhetik négy gyermeküket Kim Kardashiannal.
2022.11.30 08:15MTIHavi 200 ezer dolláros (78,4 millió forint) gyerektartást kell Kanye West amerikai rappernek fizetne - áll az ítéletben, melyet a zenész és volt felesége, Kim Kardashian valóságshow-szereplő válásakor hoztak.
A pár az ítélet szerint továbbra is közösen nevelheti négy gyerekét - számolt be róla a BBC hírportálja.
Kardashian 2021-ben nyújtotta be a válókeresetet, miután nyolc éven át volt Kanye West felesége, aki azóta Yére változtatta a nevét.
Márciusban törvény szerint egyedülállónak nyilvánították a volt házaspár két tagját, Kardashian törölte is a családnevéből a West tagot.
A vagyoni és gyerekelhelyezési kérdésekben a bíróság - helyi idő szerint - kedden döntött. A volt házastársaknak meg kell beszélniük a gyerekekkel kapcsolatos fontosabb döntéseket - áll a dokumentumban. Megosztják a gyerekek biztonságával és taníttatásával járó költségeket.
Ezen felül West 200 ezer dollárt köteles havonta fizetni, mivel a gyerekek idejük nagyobb részét Kardashiannel fogják tölteni - értesült a New York Post.
A párnak négy gyereke született, a most kilencéves North, a hatéves Saint, a négyéves Chicago és a hároméves Psalm.
A 42 éves Kardashian korábbi kijelentései szerint "nagyon szerette volna" a házasság befejezését, mert az szerinte "segítene Kanyénak elfogadni, hogy a kapcsolatnak vége". West korábban küzdött a válás ellen.
Az elmúlt hónapokban több vállalat, köztük az Adidas, a Gap és a Balenciaga is megszakította a kapcsolatát a rapperrel, mivel a zenész több vitatható - köztük antiszemita - kijelentést tett.
A héten a Kanye bejelentette, hogy indul a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Az előzőn is pályázott, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


