Kicsapta a biztosítékot a zenész!
Novák Péter élő adásban közölte: homoszexuális!
Meghökkentő bejelentést tett a Strucc legutóbbi részében Novák Péter - A közismert zenész azzal köszönt be, hogy homoszexuális.
2009.01.22 12:13ma.hu - Fotó: celebmagazinA családos zenész a Strucc legutóbbi adásában megdöbbentő módon köszönt be a műsor elején: Novák Péter vagyok, előadóművész és homoszexuális - közölte.
Mint mondta, provokációnak és egyben üzenetnek szánta a dolgot, abban bízva, hogy akik melegek, felbátorodnak és vállalják a másságukat. Véleménye szerint ez vállalható dolog, le kellene rombolni a tabukat, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek - mondta el a Blikkben Novák Péter.
Az ismert zenész 2004-ben indította útjára a Strucc című műsort a TV2-őn - A műsornak, bár a címe éppen egy olyan állaté, mely a homokba dugja a fejét, éppen arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy az emberek ne tegyenek így.
Hátrányos helyzetű személyeket, csoportokat mutatnak be, akiknek próbálnak segíteni is. A melegek, a rasszizmus és a roma-magyar párkapcsolatok sem maradhattak ki a műsorból.
Természetesen nem először esik szó a homoszexuálisokról. Az első adás egy meleg férfi történetével indult, aki gimnáziumi tanárként dolgozott, míg ki nem rúgták.
Az ok a mássága volt, az igazgató nem akart harcolni a szülőkkel és a tantestülettel sem a férfi miatt.
Novák Péter véleménye szerint az ítélkezéshez előbb meg kellene ismerni embereket és bizonyos élethelyzeteket.