Harmincöten a világ második legmagasabb csúcsán
Rekordszámú hegymászó hódította meg a K2-t
Harmincöt hegymászó tartózkodott a K2-n szombaton, ami rekord a világ második legmagasabb hegycsúcsának történetében.
2014.07.27 17:58MTI
A pakisztáni-kínai határon emelkedő, 8611 méteres hegy azért került az alpinisták érdeklődésének homlokterébe, mert július 31-én lesz első meghódításának 60. évfordulója - közölte a Dawn című pakisztáni lap.
A K2 szombati megmászói között volt egy pakisztáni csapat, az első, kizárólag nőkből álló nepáli csoport, valamint Radek Jaros cseh hegymászó, aki a CTK hírügynökség jelentése szerint ezzel a világon tizenötödikként hódította meg az összes nyolcezres hegycsúcsot.
Jarosnak ötödik kísérletre sikerült megmásznia a K2-t, az egyik legveszélyesebb nyolcezrest, amelyre sokkal nehezebb feljutni, mint a 237 méterrel magasabb Mount Everestre.
A K2-t már négy cseh hódította meg, köztük Pavel Bem volt prágai főpolgármester.