Alig tudták kiszedni a fagyasztóból
Megölte, aztán lefagyasztotta a barátnőjét
Még a rendőrök is megküzdöttek a holttest kiszabadításával, ami ugyan egészben volt, de teljesen belefagyott a mélyhűtőbe. Az áldozat utolsó élettársát gyilkossággal vádolják.
2014.06.18 18:29ma.hu
70 éves barátnője meggyilkolásával vádolnak egy 47 éves férfit az indianai hatóságok, miután az idős asszonyt a fagyasztóládából emelték ki vasárnap este - számolt be a NY Daily News című internetes hírportál. Daniel Shoffner a szomszédok elmondása szerint már hónapok óta a nővel élt együtt, amióta annak férje meghalt. A nő halálának pontos okát egyelőre nem tudják, mert a boncolást nem lehetett elkezdeni, míg a tetem fel nem enged a fagyasztásból, ugyanakkor a rendőrség mindenképp gyilkosságként kezeli az ügyet.
A megyei ügyész, Robert Szilagyi azt is elárulta a sajtónak, hogy a test egy darabban volt, de szintén a boncolás adhat választ arra a kérdésre, hogy vajon mennyi ideje volt a nő a jégen. A rendőrséget a vádlott lánya hívta fel, miután elmondása szerint a férfi "zavaró megjegyzéseket tett", a kiérkező járőr pedig szintén úgy találta, hogy Shoffner "furcsán viselkedik". Az áldozat szomszédja az idős nőt egy jóravaló, kedves asszonynak írta le, aki egész életében azért dolgozott, hogy támogassa a sok gyermekét. "Ha valaki megöregszik, általában természetes halálra vágyik. Semmiképp sem arra, hogy valaki megölje" - jegyezte meg Charlene Peals.