Mindenki elől eltitkolta a halálesetet
Hűtőben őrizgette négy hónapja halott lányát
Még a különélő apa előtt is titkolta a nő, hogy a mozgássérült gyermeke január végén meghalt, a telefonálások közben úgy tett, mintha a kislány ott lenne. Pedig a hűtőben volt elrejtve a holtteste.
2014.06.12 17:29ma.huA szomszédok találtak rá a 9 éves Ayahna holttestére, amit anyja több mint négy hónapja a hűtőszekrényben őrizgetett, egy pokrócba csavarva. A testileg és szellemileg is fogyatékos kislányt azután kezdték keresni, hogy feltűnt nekik, hogy már hetek óta nem látták őt, noha anyja azelőtt ha ritkán is, de elvitte sétálni a speciális babakocsiban. A gyermek halálát az anya még a tőlük különélő apa előtt is titkolta, és valahányszor telefonon beszéltek, mindig úgy tett, mintha Ayahna ott lenne mellette, beszélt hozzá és énekelt neki.
Amikor a szomszédok bementek a nyitva hagyott lakásba, elborzadva fedezték fel a csöpp tetemet. A nyomozók a Houston Chronicle című amerikai lapnak elmondták, hogy a kislány holtteste mindössze 6 kilót nyomott, és szörnyű állapotban volt. A letartóztatás után az anyja, Amber Keyes bevallotta, hogy január 29-én halt meg a kislány, de arra nem adott magyarázatot, hogy miért nem jelentette be a hatóságoknak és miért nem tette meg a szükséges intézkedéseket.

Elmondta, hogy aznap reggel korán felkelt, és észrevette, hogy Ayahna nem lélegzik. Megpróbálta újraéleszteni, de nem sikerült. Ezután a kisebb lányát, Arabeát elvitte az iskolába, majd hazatérve becsavarta a holttestet egy takaróba és úgy tette be a hűtőszekrény egyik fiókjába. Nem tudta sokáig rejtegetni, mert amikor a kisebb lánya hazaért az iskolából, egyenesen a hűtőhöz ment, hogy valami ételt keressen.
A gyermek apja, Armand Comb azt mondta, nem tudta, hogy a lánya nem él, bár elmondása szerint ő két hónappal ezelőtt még élve látta, és "egészségesnek nézett ki, mintha kicsit gyarapodott is volna, a pofija olyan husis volt" - magyarázta az egyik helyi tévécsatornának. A rokonok szerint azonban nagyjából két hónapja a férfinak egy rohama volt és kórházba került, két hétig memóriaproblémákkal is küzdött, így az elmondottakat nem lehet komolyan venni.
Az 5 éves kisebbik lányt átmenetileg a gyermekvédelmisek fogadták be, de a nagymamája azt reméli, hogy hamarosan újra együtt lehet a család. A törvényszéki nyomozók viszont egyelőre arra is kíváncsiak, hogy pontosan mi okozta Ayahna halálát, ezt a boncolás tudja megmutatni.