Kutyaként, négykézláb ment a férfi az utcán
Rózsaszín pórázon vezette az öltönyös párját a nő
Szokatlan látvány tárult egy Twitter-felhasználó elé a minap, amikor épp munkába igyekezett: az úton egy nő vonult el, egyik kezében egy pohár kávéval, a másikban egy rózsaszín pórázzal...
2014.04.11 14:29ma.hu
Igencsak bizarr jelenet tárult Ian Jeffery szeme elé, amikor a minap London belvárosában dolgozni indult: a belvárostól nem túl távoli utcán fényes nappal, nagyjából délelőtt 10 órakor egy tökéletesen öltözött, öltönynadrágban és ingben lévő férfit vett észre, ám ő nem egészen szokványos módját választotta a közlekedésnek. Az ismeretlen férfi négykézláb mászott a járdán, nyaka köré pedig egy rózsaszín póráz volt tekerve, amit egy fél méterre előtte haladó nő fogott a kezében.
A meghökkent szemtanúnak még maradt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan lefotózta a furcsa párost és feltette a Twitterre, szó pedig semmiképp nem érheti a ház elejét, mert a két szereplő nem ismerhető fel a képen, így az érintetteknek legalább az ismeretlenekből álló internetes közösség előtt nem kell szégyenkezniük. Az meg legyen az ő bajuk, ha a legközelebbi séta közepette egy ismerősbe botlanak az úton.