Nemcsak hazai nő lehet a Miss Hungary
Indul a jelentkezés: ki lesz idén Magyarország legszebb nője?
Rendhagyó újításokkal indul útjára a 2012-es Miss Hungary szépségverseny, a hivatalos versenykiírás május 2-án jelent meg a rendezvény honlapján. Vajon kié lesz idén a korona?
Elstartolt a 2012-es szépségkirálynő-választás
2012.05.02 11:29ma.hu1929. január 6-án első magyar szépségkirálynőként az akkor 20 éves Simon Böske nevével volt tele a hazai sajtó. Az elmúlt több mint 8 évtized alatt aztán számtalan szépséget ünnepelhettünk, a versenyek sorában persze voltak kimaradó évek is, de egyvalami sosem változott: mindig bőséges választék állt a zsűri vagy a szavazati joggal rendelkező közönség rendelkezésére, hogy eldöntsék, abban az évben kinek a fejére kerülhet a korona.
A 2012-es verseny is az eddigi hagyományokat követi, ám közben egyes részleteket tekintve meg is újul. A beharangozó sajtóesemény Lukács Sándor színművész szavalatával indult, majd Joó Géza, a Miss Hungary 2012 kommunikációs igazgatója idézte fel a korai szépségválasztásokat. A már emlegetett Simon Böskének - aki egy keszthelyi orvos lányaként indult a versenyen - még a francia köztársasági elnök is gratulált, később pedig telefonon fejezte ki jókívánságait, amikor február 8-án 17 ország versenyzője közül a Miss Európa címet is megszerezte.
Az idei versenyről szólva Joó Géza elmondta, hogy az új szervezőkkel új megjelenés is jár: a legszebb magyar nővel szembeni elvárások változatlanok, a ceremónia külsőségei azonban teljesen modern képet mutatnak majd. Mint mondta, a Miss Hungary 2012 győztesének nem elég szépnek lenni és ezáltal megerősíteni a magyar nők szépségéről szóló híreket, de egyúttal az intelligenciát és az erkölcsös előéletet is megkövetelik tőle - sőt, a szervezők elhatárolódnak minden olyan részlettől, amelyek nem felelnek meg a cég által megfogalmazott erkölcsi értékeknek.
Újdonság ugyanakkor, hogy a leendő szépségkirálynőnek nem feltétlenül kell hazánkban élnie, elég, ha rendelkezik magyar állampolgársággal - mondta el Kovácsvölgyi Hajnalka, a Miss Hungary 2012 Brand tulajdonosa és egyben versenyigazgató. Ennek megfelelően akár az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Izraelből, de akár Brazíliából, Svájcból és Svédországból is várják a jelentkezőket. A hivatalos versenykiírás már olvasható a rendezvény honlapján.
A sajtótájékoztatón természetesen a tavalyi győztes is megjelent Bertók Maya hófehér hintón érkezett, távozásakor pedig a Hello Monday által felajánlott nyereményautójával távozott, kezében az Erno Laszlo szépség angyala által elhíresült luxuskozmetikai csomaggal.