Kiskamaszok csínytevése volt a nagy vonatrablás

Csokival fogtak rakétatolvajt a rendőrök

Csupán néhány 13-15 év közötti kamaszfiú csínytevése volt az a vonatrablás, amelynek során négy láda katonai gyutacs tűnt el a vagonról. A gyerekek az édesség hatására megtörtek.

2011.07.25 11:29ma.hu

Négy láda gyutacsnak veszett nyoma egy hete (18-án) egy katonai eszközöket szállító vonatról, igaz, a romániai rendőrség elmondása szerint ezek önmagukban nem voltak veszélyesek vagy emberi élet kioltására alkalmasak: csak a többi összetevővel összeszerelve válhattak fegyverré. Épp emiatt szokták külön vonattal szállítani az egyes elemeket.

Az első vizsgálatok még nem sok támpontot adtak a nyomozóknak, csak azt lehetett tudni, hogy a Brassó megyei gyárból még elindult a szállítmány, Giurgiunál viszont már csak a hűlt helyét találták az eredetileg Bulgáriába tartó alkatrészeknek.

A vagon pecsétje fel volt törve, és a lopást annak ellenére sikerült véghezvinni az ismeretlen tolvajoknak, hogy tíz csendőr vigyázott a vonat rakományára. A kihallgatások során azonban egyre több ellentmondásra figyeltek fel a nyomozók, a csendőrök ellen ezért hazugságvizsgálatot kértek, amelyen kiderült: a gyutacsok nem pontosan úgy tűntek el, ahogyan arról először beszámoltak az őrzők.

Ugyanakkor az is világossá vált a mozdony részletes vizsgálata során, hogy a Chitila nevű település közelében a szerelvény alig 10 km/órás sebességgel haladt, ami így valósággal felkínálta az alkalmat a rablásra.

Fotó: manna.ro


Innen már nem volt nehéz eljutni a titkosszolgálat nyomozóinak odáig, hogy rájöjjenek: semmiféle fegyveres rablás nem történt, és nem is gonosz merénylők állnak az ügy hátterében, hanem néhány kalandvágyó tini, akik persze eleinte tagadták a rablást. A hegyibeszéd azonban hatott, no meg az a csoki- és cukorhalom, amit kilátásba helyeztek a rendőrök jutalomképp, ha a srácok elárulják, hova rejtették a szajrét.

A fiúk - akiknek anyagi helyzetéről a hírek nem szólnak - megilletődtek az édességek láttán, végül hüppögve bólintottak rá a hatóság kérésére és elvezették őket ahhoz az erdőszéli emésztőgödörhöz és a közeli kúthoz, amelybe beledobták a zsákmányt. Azt remélték, ott úgysem találja meg senki, de arra nem számítottak, hogy a rendőrség ilyen gyorsan az ő nyomukra akad.

Az elrabolt, majd megkerült alkatrészek a feketepiacon mintegy 350 ezer dollárt érnek, de azt nem tudni, hogy a kalandvágyó ifjakra, illetve szüleikre vár-e valamilyen egyéb büntetés az alapos fejmosáson kívül.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.