Járvány
Mindeközben Iránban: futballpályaméretű területek sorát ássák ki tömeges temetésekhez a koronavírus miatt
Ezek mögött akkor csillagászati számú beteg lehet, a sok százezer (300-500 ezer) csak a becslések alsó értéke.
2020.03.13 06:41ma.huJól mutatják az iráni koronavírus-krízist a döbbenetes műholdfelvételek, amely sokkal brutálisabb méreteket öltött, mint arra bárki - többek között az ország vezetői - is számítottak. A Maxar Technologies magánkézben lévő űrtechnológiai vállalat által készített felvételeket a New York Times is bemutatta: a képek gigantikus méretű tömegsírokat mutatnak, amelyeket nemrég ástak ki Kom mellett, amely Irán vallási fővárosának számít, Teherántól közúton kb. 125 km-re délnyugatra található.
A futballpályányi méretű földmunkák nem jelentenek mást, mint a koronavírus-járvány, amely makacs módon egyre drámaibb méreteket ölt a térségben.
Március 12-éig csak Iránban 10 ezer megerősített koronavírus-megbetegedés történt, ami azt jelenti, hogy a valóság ennek akár sokszorosa is lehet.
A Maxar cég elemzője szerint a földmunkákat rendkívül gyorsan végezték el, a módszer pedig jelentősen eltér az eddig megszokott parcellázáskor használt eljárásoktól. Az egyik felvételen még nagy mennyiségű meszet is látni, amelyről korábban az iráni egészségügyi tisztviselők azt mondták, a koronavírus áldozatainak temetésénél használják.
Két komi egészségügyi dolgozó a CNN-nek korábban elmondta, hogy a koronavírus áldozatainak egyre növekvő mértéke miatt nem tudják a hagyományos iszlám temetkezéseket elvégezni, amelyek magukban foglalják a test lemosását. Ehelyett ezeket a testeket kalcium-oxiddal - mész - kezelik, így nem fertőzik meg a talajt a vírussal.