Járvány
Nem árt tudni, Magyarországon is van halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak
A fertőzés fő időszaka augusztus-szeptember, a betegek nem egymást fertőzik meg, hanem a szúnyogoktól fertőződnek meg.
2018.08.23 10:03ma.huMagyarországi halálos áldozatot is követelt már idén a Közép-Európában sem ritka nyugat-nílusi láz - írja a hvg.hu a Hajdúszoboszlói Járóbeteg-ellátó Centrum főigazgatója, Varga Tamás Facebook-bejegyzése alapján. Az augusztus 10-i keltezésű posztban az áll, hogy "ebben az évben eddig 6 fő nyugat-nílusi lázzal fertőzött egyént jelentettek a megyei egészségügyi ellátók. Szűkebb régiónkból ebben az évben eddig 3 fő betegedett meg, mely esetekből egy eset sajnos halálos kimenetelű volt."
A portál úgy tudja, hogy ezen kívül is történt a közelmúltban haláleset a nyugat-nílusi láz miatt egy magyarországi kórházban.
Magyarországon eddig 39-en kapták el az esetek túlnyomó részében ártalmatlan, súlyosabb esetben azonban agyvelőgyulladással járó, és akár halállal is végződő lázas betegséget, a legtöbben Heves megyében.