6,6
Rengeteg halálos áldozatot szedett az újabb kínai földrengés - videó
A rengés közép-európai idő szerint hajnali háromnegyed kettőkor történt két megye határán, és középpontja Tinghszi város közelében volt, de a tőle 177 kilométerrel északra fekvő tartományi székhelyen, Lancsouban is lehetett érezni.
2013.07.22 08:39MTI
Legalább 56 halálos áldozata, 14 eltűntje és több mint 400 sérültje van annak a 6,6-os erősségű földrengésnek, amely hétfő reggel történt az északnyugat-kínai Kanszu tartomány egy közepesen sűrűn lakott részén a helyi vezetés közlése szerint.
A körülbelül egy percig tartó rengés közép-európai idő szerint hajnali háromnegyed kettőkor történt két megye határán. Középpontja Tinghszi város közelében volt. Helyi idő szerint délután 4 óráig 410 felett volt az utórezgések száma, a legerősebb egy 5,6-os földlökés volt.
Az előzetes felmérések szerint több mint 1200 lakóépület dőlt romba és 21 ezerben keletkeztek súlyos károk. Mejcsuan járás falvaiban, továbbá 13 nagyobb településen a távközlési összeköttetés és az elektromos áram szolgáltatás megszakadt. Minhszian megye kormányzata közölte, hogy a területén található járásoknak csaknem mindegyike érintett.
A területre több mint 2000 katonát, rendőröket és több mint 300 helyi mentőalkalmazottat, 50 egészségügyist és két helikoptert is vezényeltek. A legsúlyosabban érintett településekre 500 sátrat és 2000 gyapjútakarót, valamint kabátokat küldtek. Megkezdődött a veszélyességi zónában lakók elköltöztetése, a vasúti hidak ellenőrzése. A helyszínre jutást nehezítik az utakban keletkezett károk.
A kínai államelnök Hszi Csin-ping és a kormányfő Li Ko-csiang is mindenek előtt az emberi életek mentésére, a túlélők biztonságba helyezésére szólítottak fel.
A rengés epicentruma a különböző szeizmológiai intézetek szerint 6 és 20 kilométer közötti mélységben volt, ami a felszínhez közelinek számít, és emiatt a földmozgás pusztító ereje nagyobb lehet.
A térség jellemzően földrengésveszélyes, a környéken a történelem során 25 alkalommal mértek a Richter-skála szerinti 5-ös, vagy annálerősebb rengést. A legpusztítóbbat, egy 8-as erősségűt, 1654. július 21-én, tehát szinte napra pontosan 369 évvel korábban ezelőtt fel.
Kapcsolódó írások:
- Nő az áldozatok és a sérültek száma a kínai földrengés helyszínén
- Borzalmas! Huszonkettőre nőtt a délnyugat-kínai földrengés halálos áldozatinak száma
- Közel 69 ezer halott - A kínai földrengés áldozatainak hivatalos száma
- 102 óriáspandának nyoma veszett a kínai földrengésben
- Hatalmas felháborodást keltett Sharon Stone nyilatkozata a kínai földrengéssel kapcsolatban
- Meghaladta a hatvanezret a kínai földrengés halálos áldozatainak száma
- Ötvenöt ezer fölé emelkedett a kínai földrengés szecsuáni áldozatainak száma
- Szörnyű - 41 ezer fölött a kínai földrengés áldozatainak száma
- A 29 ezret is eléri a kínai földrengés megerősített halálos áldozatainak száma