Az IMF figyelmezteti a régiót

Veszély: túlhevülhet Latin-Amerika gazdasága

A túlhevülés veszélyére figyelmeztette a hétvégén Latin-Amerikát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

2011.03.27 10:27MTI

Dominique Strauss-Kahn szerint a térség több országa is a gazdaság túlhevülésének jeleit mutatja, és a régióban nagy a hitelbuborékok kialakulásának kockázata.
   
Latin-Amerika számos országában a növekedés üteme mostanra visszatért a tényleges potenciálhoz, illetve néhány esetben már túlságosan gyors ütemre váltott - vélekedik Strauss-Kahn, aki a hétvégén a kanadai Calgary-ban Észak- és Dél-Amerika pénzügyi vezetőinek közös tanácskozásán vesz részt.
   
A brazil GDP tavaly 7,5 százalékkal nőtt, az előző évi 0,2 százalékos zsugorodást követően; ezt a növekedési ütemet negyed évszázada először érte el a legnagyobb latin-amerikai gazdaság.
   
Az argentin GDP tavaly 9,2 százalékkal bővült, a 2009-es 0,9 százalék után, és a sorozatos természeti csapások ellenére tavaly 5,2 százalékkal nőtt a chilei gazdaság is.
   
Nemzetközi közgazdászok ugyanakkor azt várják, hogy az idén a tavalyi 6,1 százalékos összesített latin-amerikai gazdaságbővülés 4,5 százalékra mérséklődik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.