Ma utalt a Kincstár

Holnap kapja meg a 7,5 milliárdos apanázst a BKV

A Magyar Államkincstár (MÁK) intézkedett a kormány által a BKV részére juttatott 7,5 milliárd forintos állami támogatás átutalásáról, a támogatás pénteken érkezik a vállalat számlájára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.

2010.12.02 13:36MTI

A közlemény szerint két nappal a kormány határozatát követően a MÁK intézkedett az állami támogatás átutalásáról, miután a Belügyminisztériumtól megkapta a támogatás kifizetéséhez szükséges dokumentumokat.

Felidézték: a kormány "november 30-i határozatában döntött a BKV Zrt. működtetéséhez szükséges intézkedésekről, ezen belül 7,5 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el az idei költségvetés általános tartaléka terhére annak érdekében, hogy a közlekedési cég zavartalan működése biztosítva legyen".

Tarlós István főpolgármester szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában érthetetlennek nevezte, hogy a két és fél hete hozott kormánydöntés ellenére nem érkezett meg a pénz a fővároshoz, illetve a közlekedési vállalathoz.

A főpolgármester úgy fogalmazott: nem tudja eldönteni, hogy "képességbeli problémák vannak ebben a minisztériumban, a miniszterelnök úrra haragszanak, vagy rám haragszanak, vagy Budapestre, egyszerűen érthetetlen (...) nem tudom mire várnak".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.