Offshore-kalandorok teszik rá a kezüket?
Gyanús cégek markába juthatnak a bajba jutot hitelesek
Késik a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, miközben tovább nő a bajba jutott hitelesek száma. Egy civil egyesület információi szerint kétes hátterű cégek nagy tömegben igyekeznek banki kintlevőségeket felvásárolni.
2010.10.27 12:54MTIA Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület jó iránynak, de csak az első lépésnek tartja azt a törvényt, amelyet hétfőn fogadott el a parlament a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére.
Ez a törvény például korlátozná az egyoldalú szerződésmódosítást és a középárfolyamon való elszámolásra késztetné a bankokat. Madari Tibor, az egyesület vezetője szerint azonban ennél többre van szükség, különben a mostaninál is többen esnek késedelembe a fizetéssel, vagy adják el tartozásukat gyakorlatilag ellenőrizhetetlen társaságoknak.
Ez utóbbival kapcsolatban Madari Tibor az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: olyan híreket kapnak, hogy egyesek nagy tömegben igyekeznek banki kintlevőségeket felvásárolni.
„Úgy hallottuk, hogy komoly az offshore érdeklődés” – fogalmazott, majd hozzátette: okirati bizonyítékok nincsenek, azonban az esetleges folyamatot meg kell akadályozni. Az egyesület elnöke a hitelesek védelmében hiányolta a korábban már beharangozott nemzeti eszközkezelővel kapcsolatos fejleményeket.
A kormányfő által júniusban bejelentett Nemzeti Eszközkezelő Társaság koncepciójának kidolgozására már két határidőt is szabtak, előbb augusztus végére, majd október közepére vonatkozóan.
Az MR1-Kossuth Rádió a témával kapcsolatban kereste a kormányszóvivőt, aki későbbre ígért visszahívást.