"Kettős akcióterv a versenyképesség javítására"

Az uniós források felét a gazdaság izmosítására szánja a kormány

"Négy éven belül egyharmadnyival kell javítani Magyarország helyzetét Európában és globális szinten is a különféle versenyképességi listákon és rangsorokban."

2010.10.20 14:18ma.hu/duna tv

Ez a célja az év végéig kidolgozandó versenyképességi programnak, aminek lényegi eleme lesz a januárban startoló második Széchenyi-terv – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerda reggel.

A politikus szerint az uniós források legalább felét fordítják közvetlen gazdaságfejlesztésre a jövőben, ellentétben az előző kormányok tizenhat százalékos arányával. A program egyik nagy kerete magának a gazdasági és üzleti környezetnek a javítása. Ennek egyik fontos eleme az adó szintjének, de ezen túl az adók számának a csökkentése – vázolta a program részleteit a szakpolitikus.

A program másik felét ugyanakkor a célzott gazdaságfejlesztési irányok adják majd ki. Az üzleti környezet javítására hozott példaként említette a vállalkozók felszabadítását.

„Olyan terheket nyögnek a vállalkozók, nem csak adóban, hanem adminisztrációban is, amelyekkel nem lehetnek versenyképesek. Másfelől szükség van arra is: az állam jelezze, milyen irányokban érdemes fejleszteni, hol lát kitörési pontokat; és ehhez szükséges odatenni az állami és uniós forrásokat" – hangzott el a beszélgetésben.


Széchenyi-kártya, új kitörési pontok csúcsminőséggel

A Széchényi-kártya nem csak hogy megmarad, hanem bővítették is a hozzáférés lehetőségét, most pedig az agrárium felé szeretnék azt kiterjeszteni – mondta Cséfalvay. A kitörési pontok között szerepel többek között az egészségipar, a hálózati gazdaság, a zöld gazdaság – ezek összetett ágazatok. Az államtitkár példaként említette az egészségipart, aminek része minden, ami az egészség köré rendezhető, tehát a termelésben és a szolgáltatásokban is; a gyógyszeripartól a wellnessig, az ásványvizek és termálvizek hasznosításával bezárólag.

„Eljött az idő, hogy legyen néhány, európai és globális szinten is versenyképes termék. Például nagyon sok fürdő épült, de itt az ideje, hogy néhány világszínvonalú, csúcsszínvonalú fürdő jöjjön létre. Ugyanígy a többi területen is” – szögezte le a politikus.

Ezermilliárd uniós pénz a második Széchenyi-tervbe

A második Széchenyi-terv programját a vállalkozókkal együtt kell megteremteni, hiszen ők fogják végrehajtani azt – hangzott az érvelés. Az elmúlt időszakban lezajlott és még tartó konzultációk alapján kristályosodnak ki a fejlesztési irányok.

Október végére, november elejére pedig a pályázatok is elkészülnek, amelyek 2011. januárban jelennek meg, ekkor indul hivatalosan a második Széchenyi-terv - tudtuk meg.


Forrásként számolhatnak a közel ezernyolcszáz milliárd forintnyi uniós forrással – ennek közel a fele, ezermilliárd megy majd közvetlenül a Széchenyi-tervbe. Az államtitkár megjegyezte: elképzelhetetlen számára, hogy az elmúlt hat évben az EU-forrásoknak mindössze tizenhat százalékát fordították közvetlenül gazdaságfejlesztésre.

„ Ez érthetetlen. Egy felzárkózó országnak, amely valamikor el akar jutni a szomszédos Ausztria életszínvonalára és gazdasági fejlettségére, az nem teheti ezt meg” – érvelt a politikus.

Az Orbán-kormány terveiről annyit mondott: az EU mostani költségvetési ciklusából még három év van hátra. Ez idő alatt az onnan elnyerhető források felét közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják, ami javarészt kis- és közepes vállalkozásokat érint majd.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.