24 százaléknyi plusz a fekete aranyból
Jóval több az olaj Irakban, mint gondolták
A korábban becsültnél 24 százalékkal nagyobb az iraki kőolajkészlet - közölte hétfőn az arab állam olajipari minisztere.
2010.10.04 13:50MTIHuszein as-Sarisztáni bagdadi tájékoztatóján elmondta: az iraki lelőhelyekről összesen 143 milliárd hordó (1 hordó=159 liter) kőolajat lehet kibányászni a legutóbbi vizsgálatok szerint. Irak ezzel megelőzi a 137 milliárd hordós készlettel rendelkező Iránt, és a negyedik helyre lép előre a készletek alapján összeállított listán, amelynek első három helyén Szaúd-Arábia, Venezuela és Kanada áll.
A miniszter elmondta: az új kutatási adatokat átadja a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének (OPEC), amely meghatározza a tagországok számára a kitermelési kvótákat.
Az utóbbi évtizedekben a szinte állandó fegyveres konfliktusok miatt nem készült az ország teljes területére kiterjedő részletes olajkészlet-vizsgálat Irakban.
Az elemzések szerint a legtöbb lelőhely a többnyire síita arabok lakta déli területeken van, ahol más térségekhez képest kisebb a terrorveszély.
Az olajipar messze a legfontosabb ágazat az iraki iparban, a kitermelő és szállító infrastruktúra állapota azonban erősen leromlott. Felújítását, modernizálását a kormány saját erőből nem tudja megoldani, ezért az utóbbi években a fejlesztés érdekében számos szerződést kötött külföldi olajcégekkel.