Jelképes érték
A bankok inkább adományoznak, mint ajándékoznak
A magyarországi kereskedelmi bankok inkább adományoznak a karácsonyi időszakban, mint ajándékot osztanak, a válság ellenére többen is azt erősítették meg, hogy a karitatív célra szánt költéseiket nem csökkentették az idén.
2009.12.06 09:32MTIA megkérdezettek közül a Raiffeisen Banknál az MTI-nek elmondták: évek óta a karácsonyi ajándékozásra szánt keret jelentős részét fordítják adományozásra. Az ügyfeleknek adott ajándékok pedig jelképes értékűek. Idén a cipősdoboz akcióhoz kapcsolódóan - a Raiffesien Közösen program szervezésében - az ügyfelek vendégpapucsot tartalmazó cipősdobozt kapnak ajándékba, amit megtölthetnek olyan tárgyakkal, amelyek a gyermekotthonok lakóihoz jutnak el.
Az OTP Banknál az évközi adományozás prioritást élvez az év végi ajándékozással szemben. Emlékeztetnek rá, hogy 2008-ben a bank a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó Díj III. helyezését nyerte el 290,3 millió forinttal. Tavaly az előző évi támogatási összeghez képest 15 százalékkal nőtt az OTP Bank adományozásra fordított kerete. A pénzbeli támogatás mellett a hitelintézet természetbeni adománnyal is segítette a civil szervezeteket, oktatási intézményeket, mintegy 47 millió forint értékben. A bank által kiemelten kezelt társadalmi célokat, programokat az idén is változatlan feltételekkel tudta támogatni. Ugyanakkor szűkül az év végi ünnepekhez kapcsolódóan az ajándékozottak köre, egyben - tekintettel arra, hogy a hangsúly az adományozáson van - az ajándékozásra szánt keret egy részét a hitelintézet adományozási céllal felajánlotta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak.
A hitelintézet az OTP Esély Program keretében nyújt adományokat. A K&H Bank is azt közölte: több éves hagyomány, hogy a karácsonyi ajándékozására szánt összeget a K&H gyógyvarázs program keretében orvosi műszerek, berendezések megvásárlásával gyermek-egészségügyi intézmények támogatására fordítják. Ezt a hagyományt 2009-ben is folytatják.