A Fidesz szerint ez átverés
Itt adnak, ott elvesznek: Veszélyben a távhő árának csökkenése
Veszélybe került a távhő áfájának jövő évi csökkentése - közölte Oszkó Péter csütörtökön Budapesten.
2009.10.08 11:56MTIA kórházak részére átcsoportosított plusz forrás jelenleg olyan tartalékokat érint, amelyeket a távhő áfacsökkentésére különítettek el - mondta a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón.
"Ha a távhő-áfacsökkentést meg akarjuk csinálni, akkor dolgoznunk kell még azon, hogy ez milyen intézkedések eredményeként lenne megtehető" - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy biztosan csökken-e a távhő áfája, úgy válaszolt: veszélybe került a távhő áfájának csökkentése.
Emlékeztetett: mindig is úgy nyilatkozott a távhő áfájának csökkentéséről, hogy akkor van rá lehetőség, ha a költségvetési törvény úgy fogadják el, hogy megfelelő tartalékok maradnak erre a célra. Ezek a tartalékok most a szükséges szint alá csökkentek - tette hozzá.
A gyermekétkeztetés finanszírozásával kapcsolatos felvetésre azt mondta: nincs lényegi plusz forrásra igény, hiszen - mint fogalmazott - a pénzügyi tárca tervei között az szerepelt, hogy csak részben normatív rendszerben biztosít támogatást az önkormányzatoknak, illetve pályáztatási rendszert alakítottak volna ki. Azért, mert a normatív sorban kevesebb összeg szerepelt, olyan politikai légkör alakult ki, amely "magával sodorta" a szakmai javaslatok megtételét- jegyezte meg.
A Fidesz szerint átverés volt a kormány és az MSZP ígérete a távfő áfájának csökkentésére. László Tamás, az ellenzéki párt képviselője úgy látja: azonnali segítségként szükség lenne az áfacsökkentésre.
László Tamás szerint bár a kormány elkötelezett a távfő áfájának csökkentésében, ezt az elkötelezettségét most felfüggeszti, ígéretéből nem lesz semmi. Emlékeztetett: a Fidesz visszatérő javaslata volt a távhő áfájának kedvezményes kulcsba sorolása; ha ezt legutóbb márciusban nem utasította volna el a kormánytöbbség, akkor a panellakásokban élők már hónapok óta 4-5 ezer forinttal kevesebbet fizetnének.
A fideszes politikus szerint 20 milliárd forintra lenne szükség a lépéshez, ez háromnapi államadósság növekmény, "csepp a tengerben", de - mint mondta - nincs meg a kellő szándék. Szerinte azzal, hogy felvetődött, vagy a kórházak, vagy a távhő áfája, a kormányzat a lakossági csoportokat egymásnak ugrasztja. Hozzátette, hogy az MSZP végre lelepleződött, miden maradt a régiben: a magas távhődíj, a magas számla és az átverés.
László Tamás elmondta: pártja azért kezdeményezte újra és újra a távfő áfájának kedvezményes kulcsba sorolását, mert le kell dolgozni a távfűtés versenyhátrányát, meg kell akadályozni a lakóközösségek tömeges leválását a távfűtésről és meg kell állítani a rezsihátralékosok számának növekedését. Bár ez nem a teljes megoldás, azonnali segítség - mondta.
A mostani átverés jövőre átlagosan 30 ezer forintjába kerül a távfűtéses lakásban élőknek, minden nap, amit ez a kormány a hivatalában tölt, újabb károkozást jelent a magyar családoknak - fogalmazott az ellenzéki politikus.