Csúszott a költségvetés, a lakók itták meg a levét

Inkább fizettek, csak ne a tél közepén zárják el a gázt

A legtöbb társasház nem várta meg, hogy a Fővárosi Önkormányzat a felújítások támogatására kiírja a pályázatokat. Az ok: a fűtési szezonra nem készültek volna el.

2009.09.17 13:52estihirlap.hu

Az Esti Hírlapnak egy név nélkül nyilatkozó közös képviselő elmondta: korábban elkezdték a felújításokat, mert nem írta ki időben a Városháza a pályázatokat.

- A költségvetés csúszása miatt, csak júniusban tudtuk beadni a pályázatokat. A bírálat előtt megkezdtük a munkálatokat, hogy ősszel be tudjuk fejezni. Némi kockázatot vállaltunk a döntésünkkel, mert egy szabály kimondja: korábban megkezdett támogatásokra nem jár támogatás. Így csak reménykedni tudunk, hogy az önkormányzat kifizeti a megnyert pályázati összeget, és nem kell a lakók zsebébe mélyebbre nyúlni - magyarázta lapunknak a közös képviselő, amennyiben nem is kapnak támogatást az összköltség a társasházakat terheli.

A Fővárosi Önkormányzat az Esti Hírlapnak megerősítette: a pályázatok tényleg a késői költségvetés miatt csúsztak megközelítőleg négy hónapot a szokásos márciusi kiírásokhoz képest.

Az épületek felújítására a Fővárosi Önkormányzat három pályázatán is elnyerhetnek támogatást a társasházak.

A Műemléki Alap és a Települési Értékvédelmi Támogatás építészeti és művészeti értékek helyreállítását segíti.

A támogatáshoz fűtéskorszerűsítésre a Városrehabilitációs Alapból lehet támogatáshoz jutni.

- A Városrehabilitációs Alapról szóló rendelet, illetve a pályázati felhívás is tartalmazza, hogy az elnyert támogatás a pályázati év május 31-ét követően elkezdett munkák finanszírozására használható fel, függetlenül a pályázat kiírásának időpontjától. A hivatal Lakás Ügyosztályán most történik a pályázatok előkészítése a bizottsági döntéshez - tudatta az önkormányzat, majd hozzáfűzték: az első két pályázaton elkezdett munkákra még kérhető támogatás, már befejezett, lezárt felújításra nem.

A lapunknak nyilatkozó közös képviselő elmondta októberben lesz a bírálat, júniusban kezdődött felújítások költségeire még reménykednek a pénzben, ám a korábban kezdett munkálatoknál már a teljes költség terheli őket, így hitelből oldották meg a forráshoz jutást.

Amelyik lakóház nem vállalt kockázatot és kivárja az október végi eredményhirdetést, a lakók a hideg novemberi napokban maradnak majd fűtés nélkül, amennyiben a gázvezeték felújítására van szükség.

Ha megvárják a tavaszt, s az önkormányzat életveszélyesnek nyilvánítja a vezetékeket, akár a tél közepén elzárhatják a gázt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.