A PM rendelkezett így
Felháborító! 10 milliárdot vonnak ki az egészségügyből!
Csaknem tízmilliárd forint megtakarításra kötelezi az egészségügyi tárcát a Pénzügyminisztérium - tudta meg a Magyar Nemzet.
2009.08.01 08:46Magyar NemzetA Magyar Nemzet birtokába jutott az egészségügyi miniszter levele, amelyben Székely Tamás azt írja: a 2009. évi államháztartási egyensúly megőrzése érdekében a Pénzügyminisztérium maradványtartási kötelezettséget írt elő a tárcák részére.
Ezen alapelvek alapján a tárcának 9655,3 millió forint maradványtartási kötelezettsége keletkezik.
Ez mind a fejezet felügyelete alá tartozó intézetekre, mind pedig a fejezeti kezelésű előirányzatokra nézve jelentős mértékű megterhelést jelent - fogalmazott a levélben Székely Tamás.
A Pénzügyminisztérium nem cáfolta a levélben található összeg pontosságát. Döntésüket azzal indokolták, hogy eddig elért eredményeik kerülhetnének veszélybe, ha a kormány elbizonytalanodna a szigorú költségvetési politika folytatása terén.
Éppen ezért a kormány kitart a meghirdetett egyensúlyi pálya mellett, amelynek eszköze a maradványtartási kötelezettség érvényesítése - ismerteti a napilap szombati száma.