Gazdaság

Devizahiteles-kárpótlást sürget a Jobbik

Történelmi mulasztásokat lehetne pótolni ezekkel azt intézkedésekkel.

2025.04.29 14:07MTI

A devizahitelesek kárpótlását szolgáló alapba csoportosítaná a jegybanki alapítványok visszaszerzett pénzét a Jobbik Magyarországért Mozgalom - közölte Z. Kárpát Dániel alelnök, a párt országgyűlési képviselője.

A politikus a nemzeti fizetőeszköz védelmét említette a másik e forrásból támogatandó célként, azt hangsúlyozva, pártja törvényben tenné minden állami szerv kötelességévé a forint erősítését.

Hozzátette: a "kicsatornázott közpénz" napjainkban "hiányzik mindenhonnan". Jelezte: ezzel kapcsolatos indítványaikat a közeljövőben országgyűlési határozati javaslatként terjesztik a törvényhozás elé.

A Jobbik alelnöke kiemelte: azzal, hogy nem felvételkori, hanem piaci árfolyamon forintosították a devizahitleket, a jegybank "horrorisztikus nyerséget" könyvelhetett el, miközben "társadalmi katasztrófahelyzetet" okozott.

Z. Kárpát Dániel annak a véleményének is hangot adott: a "tudatosan és lassanként gyengített forint" évente ezermilliárdos ráfizetést okoz a lakosságnak.

A politikus azt hangsúlyozta: történelmi mulasztásokat lehetne pótolni ezekkel azt intézkedésekkel.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.