Gazdaság
AM: előzetes becslések szerint elég lesz a kukorica a hazai igényekre
A termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit.
2024.08.04 12:10MTIAz idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által, július végén készített előzetes adatokból. A kukorica mellett a köztestület termésbecslése érdemi információkat tartalmaz a napraforgó, a szója és a cukorrépa jelenleg látható hozamairól és mennyiségeiről - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel pénteken.
A NAK és vármegyei szervezetei által végzett termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit, ezért több növényfaj esetében is visszafogottabb kilátásokat tartalmaz a korábbi előrejelzésekhez képest. Az aszály hatását jelzi a kárbejelentések növekedő tendenciája is, július végére jelentősen megerősödött ezen kárjelzések dinamikája, és a bejelentett területek nagysága elérte a 46 ezer hektárt - írták.
A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent, a jelenlegi állapot szerint országosan körülbelül 6,6 tonna/hektáros átlaghozamokra lehet számítani, ami a 874 ezer hektáros területet figyelembe véve 5,8 millió tonnás kukoricatermést eredményezne. A legalacsonyabb termésátlagokat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből jelentették a vármegyei szervezetek, de előzetesen 6 tonna/hektár alatt becsültek Pest, Veszprém, Somogy, Heves és Békés vármegyékben is. A Nyugat-Dunántúlon a jelenleg várható hozam 8 tonna/hektár, a Dél-Dunántúlon 6,9 tonna/hektár. Országszerte változatos képet mutat az állomány, a hőstressz jelentősen megviselte a növényt, vegetációs fejlődése is sokkal gyorsabb a megszokottnál. A gyengébb minőségű, szikes, homokosabb területeken vagy ahol júniusig is kevesebb csapadék esett az országos átlagnál, ott sok tábla állapota kritikus, erőteljes a levélsárgulás és a csőképződés sem megfelelő - áll a közleményben.
A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, ugyanakkor ennél a növényfajnál is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest. A jelenleg becsült 2,7 tonna/hektáros hozammal számolva a 680 ezer hektáros területről 1,88 millió tonnás termés várható - tették hozzá.
A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált, a korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen - 111 ezer hektáron - a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat. Belföldön cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák az előzetes becslés szerint - írták.
A közlemény szerint minden érintett növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzódása további hozamcsökkenést okoz. Ennek ellenére a kukorica idei várható termése továbbra is fedezi a hazai - 4 millió tonnára tehető - szükségleteket, az Agrárminisztérium szerint jelenleg nem látható olyan körülmény, amely miatt importra lenne szükség belőle a belföldi igények kielégítésére. Ennek megfelelően közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos a termények importja, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.
Ugyanakkor a termésbecslésekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a jelenlegi adatok továbbra is előzetes előrejelzésnek minősülnek. Az őszi betakarításig még számos olyan előre nem látható tényező merülhet fel, amely befolyásolhatja a tényleges betakarítást. A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, illetve szeptember első harmadában készülhetnek el - tájékoztatott az AM.