Légiközlekedés
GVH: 300 milliós bírságot kapott a Wizz Air
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt mintegy 307 millió forintos bírságot szabott ki a Wizz Air légitársaságra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A Wizz Air közölte: "megtámadja a GVH megalapozatlan, az utasok érdekeit nem szolgáló határozatát".
2024.08.03 08:20MTIA GVH közleménye szerint a Wizz Air a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről, illetve elhallgatta, hogy egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező "többletszolgáltatásokat" külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a cég a drágább csomagok irányába terelte a fogyasztókat.
A Wizz Air az eljárás során több vállalást is tett, azonban ezeket a versenytanács - azok kétséges megvalósíthatóságára, illetve a korábbi és jelenleg is folyamatban lévő eljárásokra is tekintettel - nem fogadta el - írták.
A GVH 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság az eljárás során feltárta, hogy a légitársaság 2018 novembere és 2024 májusa között elhallgatta - illetve nem időben kommunikálta - hogy a fogyasztóknak az alapszolgáltatás választása esetén is lehetőségük van egyes további szolgáltatások (Wizz Priority, feladott poggyász szolgáltatás) külön-külön történő megvásárlására. A cég így gyakorlatilag a drágább, ezeket a szolgáltatásokat alapból tartalmazó csomagok irányába terelte a fogyasztókat. A GVH feltárta emellett, hogy a légitársaság 2019 decemberétől olyan kereskedelmi gyakorlatot folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás tartalmával és korlátaival kapcsolatban, amely sértette a szakmai gondosság követelményét.
Közölték: a GVH az elmúlt években kiemelt figyelemmel kíséri a légi közlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés keretében vizsgálta a Magyarországon elérhető légitársaságok honlapjait, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlító weboldalakat. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt, az utasok védelme érdekében figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság, közte a Wizz Air vezetőjének is.
A most lezárult ügy kapcsán a GVH ismételten határozottan felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, és könnyen érthetően fogalmazzák meg azokat - írták.
A Wizz Air az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a légitársaság megkérdőjelezi a bírság jogosságát, nem ért egyet annak indoklásával, ezért jogi lépéseket tesz.
A társaság a több mint egy éven át tartó vizsgálati folyamat során végig együttműködött a GVH-val és konstruktív magatartást tanúsított - közölték. A Wizz Airnek meggyőződése, hogy a foglalási folyamata eddig is egyértelmű, jól érthető és átlátható volt, és az utasok érdekeit szolgálta. Ennek ellenére a hatóság minden észrevételét figyelembe vette, azokkal teljes összhangban nyitott volt a GVH által meghatározott kötelezettségvállalásokat tenni azzal kapcsolatban, hogy átalakítsa a foglalási folyamatát, sőt, számos módosítást már proaktívan meg is valósított időközben - fejtették ki.
A Wizz Air hangsúlyozza: a vizsgálatot egy évvel ezelőtt, 2023-ban indította a GVH, és az nem függ össze azzal a helyzettel, amely a magyar és az európai légiforgalmi irányítási rendszer kapacitáshiánya miatt 2024 nyarára kialakult. A légitársaság több mint 100 millió euró értékű fejlesztéssel készült fel a nyári főszezonra: növelte a személyzet létszámát, korszerűsítette a rendszereit, valamint felülvizsgálta működési és járattervezési eljárásait. Ugyanakkor számos európai és a magyar légiforgalmi irányító szolgálat nem készült fel a már korábban is előrejelzett forgalmi csúcsokra. Ezzel az utasoknak és a légitársaságoknak is jelentős kényelmetlenséget okoztak, hosszú távon is kárt okozva a turizmusnak, a nemzetgazdaságnak - közölték.