Túlzott a piaci válságjelenség egyesek szerint
Aggódnak az uniós pénzügyminiszterek
Aggodalmukat fejezték ki az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden a nemzetközi pénzpiacokon mutatkozó válságjelenségek miatt, de hangot adtak annak a véleményüknek is, hogy túlzott piaci reakcióról van szó, a válság pedig remélhetőleg nem érinti az uniós gazdaságot.
2008.01.22 11:13MTIA brüsszeli találkozóra érkezve Joaquín Almunia, az Európai bizottság pénzügyi felelőse arra hívta fel a figyelmet, hogy nem világméretű recesszióról van szó, csupán az amerikai gazdasági visszaesés lehetősége az, ami kiváltotta a piacok reakcióját.
Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő és pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának vezetője irracionálisnak minősítette a pénzpiacok mozgását, és kijelentette: ez nem ok arra, hogy a miniszterek is hasonlóképpen gondolkodjanak.
Több más nyilatkozó pénzügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy még ha a tengerentúlon hanyatlás kezdődik is, annak nem feltétlenül lesz súlyos negatív hatása Európára. A Financial Times című brit pénzügyi-politikai lap uniós központi banki illetékesekre és kormányilletékesekre hivatkozva azt írta kedden, hogy az euróövezetben a gazdasági növekedés idén akár 1,5-1,8 százalékra is visszaeshet a tavalyi 2,6-ról. Hozzátette: az unióban reménykednek, hogy a recesszió megelőzésére tett amerikai intézkedések hatásosak lesznek.
Az euróövezeti miniszterek hétfő este külön találkoztak, és az akkor nyilatkozók úgy ítélték meg, az uniónak egyelőre nem kell önálló intézkedéseket hoznia a piaci feszültségek miatt. Juncker akkor jelezte, hogy ha az Egyesült Államokban visszaesés következik be, az hatással lehet az euróövezet gazdasági növekedésére is. Kedden is megismételte viszont, hogy az EU helyzetét egyelőre nem lehet összehasonlítani az amerikaival, mert az öreg kontinensen még kedvezőek a gazdasági kilátások.
Szó esett kedden az olaszországi belpolitikai válságról is. Almunia úgy nyilatkozott, hogy várakozásai szerint az nem fogja érinteni az uniós gazdaságot, ugyanakkor az olasz pénzügyi helyzetet illetően növeli a brüsszeli aggodalmakat.