Öt százalékos emelkedés
Több mint egymilliárd forint bevételt ért el a magyar flottakezelő
Öt százalékkal, 1,278 milliárd forintra emelkedett az EuroFleet Gépjármű Flottakezelő Zrt. árbevétele tavaly, adózás utáni eredménye 236 millió forint volt.
2015.02.24 06:30MTIA közlemény szerint a cég jövedelmezősége - árbevételéhez viszonyított adózott eredménye - a 2013-as 15,48 százalékról 18,49 százalékra növekedett.
Csőre Tamás, a társaság stratégiai igazgatója szerint az elmúlt évi növekedés, az autóállomány bővítése mellett, a belső szervezetfejlesztésnek köszönhető.
A mindössze 13 munkatársat foglalkoztató cég külső tanácsadó bevonásával átvilágította és felülvizsgálta a teljes szervezetet, rögzítette az egyes pozíciókhoz tartozó munkaköri leírásokat és az elvárható eredményeket.
A 2008 óta működő 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat piaci részesedése mintegy 2,5 százalék a magyar flottakezelő szektorban, ugyanakkor a cég árbevételének további, 25 százalékos emelkedésére és ezáltal részesedésének növekedésére számít 2015-ben - mondták az MTI érdeklődésére.