BÉT

Szakértő: kis forgalomban emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,52 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 339,13 ponton zárt pénteken.

2015.02.06 18:40MTI

A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a forgalom délután, az USA kedvező makroadatai után kezdett emelkedni a BÉT-en. A Mol árfolyamát két kedvezőtlen hír is befolyásolta: a kurdisztáni olajat csak helyben lehet eladni és emiatt hordónként 20 dollárt bukik a társaság, illetve a horvát állam különadót vetett ki az INA-ra, amelyből a Molra - mint résztulajdonosra - 6,5 milliárd forintnyi kuna jut. A Richterrel kapcsolatban pedig az elemzők várakozásait a hétfői - a tőzsdenyitás előtti - gyorsjelentés mozgatta.

A Mol 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 730 forintra erősödött, 709,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 1,16 százalékkal 3920 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,09 százalékkal 364 forintra csökkent, forgalma 261,1 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 69 forinttal, 1,84 százalékkal 3825 forintra emelkedett, a részvények forgalma 649,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1467,59 ponton zárt pénteken, ez 5,41 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában pénteken csak a takarmánykukorica határidős árában volt változás.

A malmi búza ára márciusra 55 200, májusra 54 300, augusztusra pedig 51 000 forint maradt.

A takarmánybúza jegyzése márciusra 47 800, májusra 48 200, augusztusra 49 000, míg szeptemberre 50 300 forint, továbbra is.

A takarmánykukorica határidős ára márciusra 10 forinttal, 40 210 forintra emelkedett. Májusra 40 500, júliusra és novemberre pedig 42 500 forint maradt.

A takarmányárpa ára márciusra 48 000, augusztusra 45 000, szeptemberre 43 000 forint, továbbra is.

A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése márciusra 105 000, októberre 98 000, novemberre pedig 99 000 forint maradt.

A nagy olajtartalmú repce határidős ára márciusra 104 000, augusztusra 102 000 forint, változatlanul.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.