Egyre több a bejelentett munkaerő

"Kifehéredett" a háztartási munka

Az elmúlt három és fél évben folyamatosan emelkedett a bejelentett háztartási alkalmazottak száma és az ebből származó állami bevétel.

2014.01.21 08:34MTI

A Magyar Nemzet keddi cikkében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Lamperth Mónika szocialista országgyűlési képviselő kérdésére kifejtett írásbeli válasza alapján ismerteti: az adóhivatal adatai szerint 2013-ban már 10 306 foglalkoztató 10 973 háztartási alkalmazottat jelentett be, ezen belül 2013 egy átlagos hónapjában 1951 ilyen jogviszony létesült.

A regisztrációs díjból származó bevételek a 2010-es 0,8 millió forintról 2013-ra 23,4 millió forintra növekedtek. A költségvetésnek a négy év alatt összesen 40,7 millió forint bevétele származott ebből.

A lap emlékeztet arra: a kormány 2010 nyarán jogszabályban rendelkezett a háztartási alkalmazottak kedvező feltételek melletti bejelentési kötelezettségéről.

E szerint az otthoni háztartásban adó- és járulékmentesen foglalkoztathatók a háztartási alkalmazottak, ha az érintett eleget tesz adminisztrációs kötelezettségének, leadja a foglalkoztató és az alkalmazott szükséges adatait, valamint alkalmazottanként havonta befizet ezer forint regisztrációs díjat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.