A jelenlegi helyzet igencsak veszteséges számukra
A tojásimport visszaszorításáért szólaltak fel a termelők
A mintegy 500 millió darabra becsült tojásimport visszaszorítását szeretnék elérni a magyar tojástermelők, mivel ez számukra hatalmas veszteség forrása.
2013.05.29 12:55MTI
A Baromfi Termék Tanács Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szerdai ülésén szólalt fel.
Végh László tájékozatójában kiemelte: a Magyarországra érkező mennyiségből csak mintegy 100 millió darab származik legális behozatalból, a többi a feltételezések szerint szürke- vagy feketeimport. Mindez a termelőknek jelentős kár okoz - hangsúlyozta az elnök.
Rámutatott: jelenleg a termelők minden eladott tojáson 5 forintnyi veszteséget könyvelnek el, ebből 2-3 forintot okoz az, hogy az import lehúzza az árakat.
Végh László közölte: Magyarországon évente mintegy 2,4 milliárd tojást fogyaszt el a lakosság. Az ágazati szakmai szövetség vezetője szerint legális behozatalt csak négy megyében regisztráltak, ezért szigorítani kellene a tojásimport ellenőrzését.
Javasolta egyebek között, hogy ne csak az 5 tonna feletti import mennyisége legyen bejelentésre kötelezett, hanem az ez alatti mennyiség is. Az elnök szerint az élelmiszerek áfájának csökkentését szintén napirenden kell tartani - a költségvetés teherbíró képessége szerint -, mert ez jelentené a megoldást a mező- és élelmiszergazdaságban a fekete- és szürketevékenység ellen.
Addig is az ellenőrzések szigorítását javasolta. Felvetéseivel a bizottság tagjai pártállástól függetlenül egyetértettek. Tarpataki Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője arról beszélt, hogy a szaktárcánál elkészült a tojásstratégia, amit a minisztérium a terméktanáccsal közösen dolgozott ki.
Ennek legfontosabb célkitűzése a belföldi tojástermelés és értékesítés növelése, az importnyomás csökkentése.
Hangsúlyosan szerepel benne az ellenőrzések hatékonyságának javítása, valamint az élelmiszerbiztonság erősítése is. Végh László az MTI-nek elmondta, a termelők a csomagolóknak jelenleg 14-15 forintért adják a tojást, a múlt évben ez átlagosan 20 forint volt.
A tojásszektor éves árbevétele 20-25 milliárd forint körül mozog az aktuális piaci helyzettől függően.
Kapcsolódó írások:
- Verebek: nagyon szereti a tojó, ha párja jó puha fészket rak neki
- Évmilliárdokkal ezelőtt záptojásszagú volt a Föld
- Kelendő volt az elefántmadár tojása Londonban
- Négy éve ellopott aranytojás került elő
- Megmérgezett réti héját találtak Bács-Kiskun megyében
- Mint a mai madarak: a dinoszauruszok is mozogtak a tojásban
- A tojásfehérje segíthet a vérnyomás csökkentésében
- Anyabunyó robbant ki a tojáskeresés közben
- Nyúl a Marson, tojás az űrben - Képek!
- Itt a tojás, piros tojás: ételmérgezéskor mi a teendő?