A cég felszámolása már tíz éve tart
Előveszik a Hajdú-Bét ügyét
Újra előveszi az egykori Hajdú-Bét-ügyet a Vidékfejlesztési Minisztérium, a tárca a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz az ország egykori legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozó vállalatának károsultjaival.
2013.05.04 07:51MTIA Magyar Hírlap cikke szerint az egyeztetésen a vállalat felszámolásának elindulása óta eltelt időszak történéseit vitatják meg, s megpróbálnak megoldást találni a jelentős kárt szenvedett kistermelők, családi vállalkozások gondjaira.
Ónódiné Demeter Éva, a károsult családok képviselője a Magyar Hírlapnak elmondta: örvendetes, hogy a minisztérium egyáltalán foglalkozik az üggyel, hiszen a cég felszámolása már tíz éve folyamatban van.
Közölte: sajnos mára egyre tisztábban látni, hogy a károsult termelők egyetlen fillért sem kapnak a felszámolásból. Ezért bízik abban, hogy a minisztérium, lehetőségeihez mérten, valamilyen mértékben – akár egy de minimis (csekély összegű támogatások) rendelettel, amelyet az Európai Unió is megenged – csökkenteni fogja a még meglévő károkat a termelőknél - olvasható a napilapban.
Kapcsolódó írások:
- Bajnai minden, a Hajdú-Bét-tel kapcsolatos hazugságért jogi úton vesz elégtételt
- Baromfi Termék Tanács: elkészült az új ágazati stratégia
- Támogatásra vár a baromfi-, sertés- és húsmarhaágazat
- Jelentős kárt okoz a baromfitartóknak a rendkívüli meleg
- Kiszipolyozták Bajnaiék a Hajdú-Bétet?
- Bajnai vitte csődbe? Gyertyát gyújtottak Debrecenben a volt Hajdú-Bét épülete előtt