Költségvetési kiigazítás
Magasabb infláció jövőre és 2014-ben is alacsonyabb növekedés
A szerdán bejelentett, 367 milliárd forintos költségvetési intézkedések miatt a jövő évi infláció a korábban vártnál magasabb, 5,2 százalék lehet, és a munkaerőpiacon visszafogottabb bér- és létszámdinamikához, alacsonyabb fogyasztáshoz, illetve a beruházásokban a trendforduló kitolódásához vezethet.
2012.10.18 13:58MTIA korábban várt 2,5 százalékkal szemben csak 2 százalékkal bővülhet a GDP 2014-ben - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján csütörtökön megjelent dokumentumban.
A Kiegészítő jelentés a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa által 2012. március 13-án a túlzott hiány eljárás keretében kiadott ajánlás megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről címet viselő dokumentumban kifejtik: 2014-ben a konzervatívabb növekedési kilátásokat Magyarország exportpiacainak lassabb növekedése határozza meg. Mindezeket figyelembe véve 2013-ban 0,9 százalékos, 2014-ben 2 százalékos növekedés várható.
Megjegyzik: a makrogazdasági pálya revíziója a költségvetés hiányát a GDP mintegy 0,1 százalékával emeli, amire bőségesen elegendő tartalékot jelent az Országvédelmi Alap megemelt szintje.