Alacsonyabb a tavalyinál

FHB: 53,7 millió forint adózott nyereség a második negyedévben

Az FHB Csoport 53,7 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben, az előző negyedévi 13,9 millió és tavalyi második negyedévi 759,3 millió forinttal szemben.

2012.08.17 18:34MTI

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben publikált negyedéves nettó eredmény alatta marad a Portfolio.hu 272 millió forintos elemzői konszenzusának. Az első félévben 67,6 millió forint konszolidált IFRS szerinti adózott eredményt ért el a bankcsoport, a tavalyi első félévi 928 millió forint után. A banki különadó nélkül 2012 első félévében az FHB Csoport konszolidált, IFRS szerinti adózott eredménye 1,480 milliárd forint lett volna, ami 41,8 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél. 

A második negyedévi adózott nyereség a banki különadóval korrigálva 760,1 millió forint, 5,5 százalékkal magasabb az első negyedévinél, ám 44,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az eredmény összetevői közül a nettó kamatbevétel az első félévben 10,418 milliárd forintot tett ki, 11 százalékkal mérséklődött a bázishoz képest. A hitelezési veszteség a tavalyi első félévinek több mint duplájára, 4,423 milliárd forintra emelkedett. A működési költségek első félévi 8,228 milliárdos összege 13,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. 

A bankcsoport költséghatékonysági mutatója 61,4 százalékot tett ki az első félév végén, kedvezőbb az egy évvel korábbi 72,1 százaléknál. A különadó nélkül számítva a költséghatékonysági mutató, 64,2-ról 55,5 százalékra csökkent. A mutató javulása a működési kiadások 13,6 százalékos csökkenésének köszönhető a jelentés szerint. 

A konszolidált, IFRS szerinti mérlegfőösszeg június végén 809,6 milliárd forintot tett ki, 3,9 százalékkal magasabb a március végi értéknél, és 3,6 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, aminek elsődleges oka a végtörlesztésből fakadóan a hitelállomány, és ehhez kapcsolódóan a jelzáloglevél állomány csökkenése. A saját hitelek állománya - június végén 380,8 milliárd forint - éves szinten 4,3 százalékkal mérséklődött. A hitelezési veszteségekre képzett értékvesztés egy év alatt 25,3 milliárd forintról 34,3 milliárd forintra nőtt. 

A problémás kihelyezések aránya (NPL) a március végi 16,6-ról 18,7 százalékra emelkedett. Az NPL fedezettség közel 50 százalék, ami az előző negyedévhez képest lényegében nem változott. A konszolidált részvényesi vagyon egy év alatt mintegy 6 milliárd forinttal csökkent - a 2011 második félévében realizált veszteség miatt -, és június végén 53,8 milliárd forintot tett ki.

A jelentés ismerteti, hogy az új gyűjtőszámla konstrukcióra jogosultak közel 12 százaléka adta be augusztus közepéig az igénylését. A szerződött – folyósított - státuszú ügyletek nagyságrendileg 18 milliárd forint összeget képviselnek. A bank ezeknél 2012-ben 35-38 millió forint kamatot enged el, a teljes árfolyamrögzített időszak alatt pedig várhatóan 700-720 millió forintot. 

A bank vizsgálja, hogy az IFRS hatályos rendelkezései alapján ennek kapcsán szükséges-e értékvesztés képzés. Az FHB a jogszabályban meghatározott határidőig kiértesítette valamennyi ügyfelét, aki jogosult lehet problémás devizaalapú jelzáloghitelének forintra váltására, 455 ügylet - a jogosultak mintegy 20 százaléka esetében - történik meg a hitelek átváltása. A programban részt vevő ügyletekhez kapcsolódó teljes követelésállomány közel 2,7 milliárd forint. A követelés-elengedésből a bankcsoportnak várhatóan 100-130 millió forint vesztesége várható, ugyanakkor az értékvesztés esetleges változását is figyelembe véve nem várható érdemi eredményhatás. 

A problémás ügyfélkör esetében az FHB továbbra is élni kíván a jogszabályok biztosította átváltási lehetőségekkel, ennek megfelelően megkezdte a problémás ügyfelek megkeresését és a jogszabályi kereteken belül a személyre szabott ajánlatok kidolgozását - olvasható a jelentésben. Az FHB részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír pénteki záróára 487 forint volt, 3 forinttal magasabb az előző napi záróárnál. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 673, a legalacsonyabb 424 forint volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.