Civil tüntetés, Bankcsapda
Az "ellenérdekelt" jegybank ellen tüntetnek a devizahitelesek
Egy devizahiteleseket képviselő szervezet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen tart tüntetést pénteken Budapesten, mert álláspontja szerint a jegybank "ellenérdekeltté vált" a forint árfolyamingadozásának meggátolásában.
2012.07.20 12:11MTIAz MNB Szabadság téri székházának közelében mintegy kéttucatnyi civil jelent meg a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szövetség által meghirdetett megmozduláson.
A tüntetést szervezője, Falus Zsolt Ferenc az MTI-nek azt mondta: azért tiltakoznak, mert álláspontjuk szerint a jegybank a forint gyengülésével mintegy ezer milliárd forint nyereséget termelt az elmúlt három évben, de ezt a pénzt mérlegében más jogcímen jegyzi, így ellenérdekelté vált, hogy a sokszor "uzsoramértékű" törlesztőrészleteket fizetni kényszerülők érdekében beavatkozzon az árfolyam-ingadozásba.
Egy, az MNB-nek átadni kívánt petíciójukban azt követelik, hogy az árfolyamingadozásból keletkezett többletbevételt osszák szét a bankokon keresztül az egyéni devizahiteleseknek, akik már nem tudják fizetni törlesztőrészleteiket, és sokukat kilakoltatás fenyeget, vagy már elveszíttették otthonaikat - mondta a szervező.
Kapcsolódó írások:
- Lezárta az Európai Bizottság az MNB függetlenségével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást
- MNB: a készpénzforgalom leszorítása évi 106 milliárd forint megtakarítást hozhat
- Januártól jön a tranzakciós illeték
- Antifasiszta tüntetés a Horthy-korszak restaurációja ellen
- DK-tüntetés a Nyirő-emlékest ellen Csepelen
- Mintegy 20 ezren az ellenzék újabb Putyin-ellenes tüntetésén
- Füvet szívott egy lengyel politikus a tüntetésen