Vége a gabonaexport tilalmának
Ismét ömölhet a mag Oroszországból
Oroszország július 1-jével feloldotta a tavaly nyáron a súlyos szárazság miatt elrendelt gabonakiviteli tilalmat.
2011.07.01 15:39MTIA következő hónapokban mintegy hatmillió tonna gabona indul útnak Oroszországból, elsősorban Észak-Afrikába.
Oroszország a világ harmadik legnagyobb gabonatermelője, és ugyancsak a harmadik helyen áll a gabonát exportáló országok között, így az embargó jelentősen felhajtotta a világpiaci árakat.
Egyes megfigyelők szerint ennek a drágulásnak is része volt az arab országokban lezajlott zavargásokban.
Az orosz gabonaszövetség elnöke szerint Oroszország az idén 15-20 millió tonna gabonát exportálhat abban az esetben, ha az idei termés eléri a 85-90 millió tonnát.
Tavaly a hosszú, forró nyár miatt 37 százalékkal kevesebb gabona termett Oroszországban az előző évinél: a 2009-ben betakarított 97 millió tonna helyett mindössze 61 millió tonna.
Normális körülmények között az export többnyire meghaladta a 20 millió tonnát.