A klímaváltozás és a túlhalászás lehetnek az okok
Közel a történelem hatodik nagy óceáni fajpusztulása?
A történelem hatodik nagy óceáni fajpusztulásától tart nemzetközi kutatók egy csoportja.
2011.06.21 09:11MTI"Az eredmények sokkolók" - foglalta össze Alex Rogers, a nemzetközi óceánprogram (Ipso) tudományos vezetője hat ország 27 kutatójának hétfőn ismertetett közös jelentését. A szakemberek áprilisban Oxfordban üléseztek.
A tudósok figyelmeztettek arra, hogy egyebek mellett a bolygó felmelegedése és a túlhalászás a hatodik nagy fajpusztuláshoz vezethet az óceánok százmillió éves történetében.
A világ tengereiben most ugyanis jelentősen magasabb a szén-dioxid koncentrátuma, mint a legutóbbi - 55 millió évvel ezelőtti - pusztulás idején, amikor a fajok közel fele halt ki.
"Az óceán a világ legnagyobb ökoszisztémája, amely élhetővé teszi a világot" - hangsúlyozták a kutatók.
Megállapításuk szerint az óceánokban - még a Jeges-tengerben is - és a halakban egyre több a mesterséges kémiai anyag. Meggyőződésük, hogy mindenekelőtt a nyílt tengereket kellene jobban védeni.