Kérni a jobb fülnél érdemes
A jobb fülünkre jobban hallgatunk?
Az emberek készségesebben dolgozzák fel a jobb fülüknél elhangzott információt, inkább teljesítik az ezen az oldalon elhangzott kéréseket - állapították meg olasz kutatók.
2009.06.25 13:55MTIA Naturwissenschaffen című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői ezt azzal magyarázzák, hogy bal agyféltekénk, mely a jobb füllel áll kapcsolatban, ügyesebb a kérések feldolgozásában.
Az első teszt során 286 klubtagot figyeltek meg, miközben hangos zene mellett beszélgettek: az összes kapcsolatfelvétel 72 százaléka a hallgató jobboldalán zajlott. A következő vizsgálatban 160 klubtag felé motyogtak érthetetlenül valamit, arra várva, hogy a szöveg értelmét kereső alany odafordítsa fejét. Ekkor cigarettát kértek tőlük.
A kiszemelt egyének 58 százaléka a jobb, 42 százaléka a bal fülét fordította a kérő felé. Az utolsó próbánál 176 klubtagtól vagy jobb oldalukról, vagy bal oldalukról kértek cigarettát a kutatók: jellemzően többször kaptak a jobb fülnél "lejmolók". A kutatók úgy vélik, a jobb fülből az agy némileg jobban megközelíthető részébe érkeznek a feldolgozásra váró szavak. "Az eredmények alátámasztják a korábbi feltételezést jobb és bal agyféltekénk szakosodásáról" - írták tanulmányukban.