Tudományos fantasztikum
Csészében neveltek csirkeembriót japán középiskolások
Vírusként terjed egy videó a neten, amelyben gimnáziumi tanulók egy laza tanórai kísérletsorozat keretében tojáson kívül nevelnek csirkévé megtermékenyített embriót. Lehetséges ez?
2016.06.11 13:26ma.huBár az első reakciója kivétel nélkül mindenkinek az, hogy ez lehetetlen, a Science Alert szerint ez a folyamat végrehajtható.
Japán középiskolások tanári felügyelettel ugyan, de önálló kísérleti keretek között tojáshéjon kívül neveltek ki/fel egy kiscsirkét. A videót most a japán televízióban is bemutatták, tesztelve az embereket, mit szólnak a különös, mondhatni bizarr végkifejlethez. Látható, micsoda megrőkönyödés kíséri a kísérlet minden egyes mozzanatát.
A tojást feltörik, és egy folpackkal bélelt csészébe helyezik el a tartalmát, természetesen vigyázva, hogy a sárgája ne sérüljön, majd egy speciális tárolóban helyezik el 21 napra. Látható az is, hogy külön tankönyvi útmutató segíti a diákokat a kivitelezésben.
A Huffington Post értesülései szerint a tojásokat boltban vásárolták, majd mesterségesen megtermékenyítették. A folyamat elvileg bárki által végrehajtható, de természetesen laboratóriumi körülményeket kíván a sikeres eredményesség eléréséhez. Jelenleg 60% a sikerességi ráta.
A tojáshéjon kívüli embrió-felnevelés segítheti a kutatókat, hogy jobban megértsék a tojáson belüli fejlődés korai szakaszát is, amelyre eddig nem volt módjuk.
Az embrióhoz való "nyílt" hozzáférés lehetővé teszi olyan gyógyszeres vizsgálatok és genetikai kutatások szintjét is, amely hatalmas áttörést hozhat a tudományos világban.
Különösen nagy reményeket fűznek a veszélyeztetett fajok megmentésével kapcsolatban - hiszen ha egy madár vagy hüllő tojása megreped, ezzel a technikával megmenthető és kikelésig sikeresen nevelhető mesterséges környezetben is.