Elismerés
Innovációs díjat kapott a Magnus elektromos repülőgépe
A mintegy egymillió euróból kifejlesztett eFusion nevű típus egy kétüléses, könnyű szerkezetes repülőgép, kompozit anyagokból készült, súlya 410 kilogramm.
2016.04.24 01:26Sós Éva
Innovációs díjat kapott a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft Kft. és a Siemens közös fejlesztésű elektromos repülőgépe - közölte Andréka Domonkos, a Magnus kommunikációs igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.
A friedrichshafeni Aero 2016 szakkiállításon vették át az elismerést, amelyet elektromos fejlesztésekkel foglalkozó európai projekteknek adhatnak - tette hozzá.
Az igazgató közlése szerint az eFusion nevű gép 2017-től előrendelhető, addig folytatják a fejlesztéseket, hogy az üzemidőt hosszabbítsák. Hozzátette: a gép oktatásra, így kényszerhelyzeti képzésre és műrepülésre is alkalmas.
Andréka Domonkos korábban az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy egymillió euróból kifejlesztett eFusion nevű típus egy kétüléses, könnyű szerkezetes repülőgép, kompozit anyagokból készült, súlya 410 kilogramm. Hozzátette, ezres nagyságrendű megrendelésre számítanak egyrészt a kínai légtér megnyitása, másrészt a vészhelyzeti képzés növekedése miatt.
Kapcsolódó írások:
- Elektromos meghajtású repülőgépet fejlesztett a kecskeméti Magnus Aircraft
- Elindult Ferihegyről a Magnus Fusion/NatGeo repülős expedíció
- Sakkvilágbajnoki párosmérkőzés - Magnus Carlsen az új világbajnok
- Polgár Judit-Magnus Carlsen döntő a mexikói sakktornán
- A 17 éves Magnus Carlsen lehet a világelső sakkozásban