Kínai nőket kényszerítettek prostitúcióra
Japán bordélyházak Sanghajban, a második világháborúban
Több mint másfélszáz bordélyházat üzemeltetett Sanghajban a második világháború alatt a japán hadsereg, melyekben kínai nőket kényszerítettek prostitúcióra.
2014.08.14 09:12MTI
Az első bordélyházat még 1932-ben nyitotta a japán hadsereg a kelet-kínai városban, ezek száma a következő években megállás nélkül nőtt, a világháború idejére a 160-at is meghaladta - fogalmazott egy sanghaji fórumon Szu Csi-liang, a sanghaji tanárképző egyetem a nők világháború alatti szexuális rabszolgaságát vizsgáló kutatóközpontjának a vezetője.
A kínai-japán háború 1937-es kitörése után a hadsereg által fenntartott bordélyházak az egész északkeleti régióban megjelentek - mondta a szakember a központ témával kapcsolatos kutatásainak eredményeit idézve.
A becslések szerint a második világháború alatt a japánok által üzemeltetett bordélyházakban mintegy 200 ezer koreai, kínai és más ázsiai országból származó szexrabszolga dolgozott, őket komforthölgyeknek nevezték.
A korabeli érvelés szerint azért volt rájuk szükség, hogy a katonák morálját erősítsék. Japán hivatalosan nem kért bocsánatot, pedig erre az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és számos más jogi és polgári szövetség is felszólította.
Sajnálatos módon Japán a mai napig nem nézett szembe a szexrabszolgaság bűnének súlyával, mely az alapvető emberi jogok komoly megsértése - fogalmazott Szu a kérdéssel kapcsolatosan.