Új Széchenyi Terv

Nemzetközi kutatások a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Nemzetközi jelentőségű tudományos kutatásokat végeznek európai uniós források felhasználásával a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

2013.12.01 03:30MTI
MTI

Az intézmény tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) 920 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek korábban a 2014 végéig tartó, Tudományos kutatások kibontakozása című pályázaton.

A projekt első évének zárásaként november végén nyílt napon mutatták be a három kar által koordinált alprojektek eredményeit.

A projekt célja az egyetem versenyképességének erősítése a nemzetközi oktatási-tudományos piacon azáltal, hogy nemzetközi színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenységekre ad lehetőséget világszinten is prioritást élvező területeken.

A kutatás három kiemelt területre - az Európa a nagyvilágban, a kormány és közjó, valamint bionika - terjed ki, és kapcsolódik az Európai Unió tudományos és technológiai céljaihoz, az Új Széchenyi Terv húzóágazataihoz, és elősegíti Magyarország bekapcsolódását az európai innovációs folyamtokba - hangsúlyozza közleményében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Példaként említi a közlemény a kutatások közül, hogy a "Laboratórium egy csipen" technológia alkalmazásával lehetőség nyílik laboratóriumi vizsgálatokra néhány négyzetmilliméteres területen. Ennek ott van jelentősége, ahol nem megfelelő, vagy egyáltalán nincs elérhető egészségügyi infrastruktúra.

Egy másik kutatásban a rákos daganatok diagnosztizálásához új kvantitatív képalkotó technológiát fejlesztettek ki, amely biztonságos, költséghatékony és hordozható eljárás. A kutatás másik vizsgálati területe a rákterápiára adott biológiai válaszreakció minél korábbi és pontosabb felismerése.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.