Inspiro
A jövő metrója Londonban
Könnyű szerkezeti anyaguk révén mintegy 20%-kal könnyebbek a hagyományos földalattiknál, ezáltal harmadával kevesebb energiát fogyasztanak azoknál.
2013.11.18 03:30ma.huLondon fenntarthatósági központjában, a Crystalban a Siemens bemutatott egy tervtanulmányt, amely az új Inspiro jármű-platformon alapul. Ez a metró-szerelvény könnyebb és energia-hatékonyabb, mint más mai modellek. Futurisztikus dizájnja figyelembe veszi a nagy forgalmú metropoliszok igényét. Célja, hogy környezetbarát és kényelmes nyilvános közlekedést biztosítson a lehető legtöbb ember számára. London korszerűsíteni kívánja földalatti flottáját, több milliárd fontot és készül befektetni új vonatokba. Az Inspiro tanulmány egy lehetséges víziót vázol fel a londoni Underground számára.
A platform fenntarthatósága különösen fontos szempont. Inspiro metróvonatok már szolgálatba is álltak, például Varsóban, október közepén. Könnyű szerkezeti anyaguk révén mintegy 20%-kal könnyebbek a hagyományos földalattiknál, ezáltal harmadával kevesebb energiát fogyasztanak azoknál. A megtakarítás 30 000 háztartás fogyasztásának felel meg. Ugyancsak kedvező a szén-„lábnyomának" csökkenése. Végül, de nem utolsósorban a beépített anyagok környezetbarátak, mivel 94,8%-uk reciklálható.

YA Siemens Rail Systems szakértői nagy súlyt helyeztek az ergonomikus kialakításra. Az ajtók különösen szélesek annak érdekében, hogy a be- és kiszálló utasok ne ütközzenek egymásba. A vonatbelső igen tágas. Az utasok szabadon bejárhatják az egész vonatot, mivel nincsenek szakaszhatárok, és az ülőhelyek közötti folyosó szokatlanul széles. A belső berendezést tiszta vonalak és élénk színek jellemzik. A világítás is modern, kizárólag LED fényforrásokat használ. Előnyük az alacsony fogyasztás és a hosszú élettartam, miáltal karbantartási igényük csekély. Többféle világítási szcenárióra van lehetőség, így a LED világítás a külső fényviszonyokhoz adaptálható.
Az Inspiro teljesen automatikusan, vezető nélkül működik. Így a vonatok sűrűn, 80-90 másodpercenként követhetik egymást. A vezérlő központ gombnyomással a remizből szükség esetén újabb szerelvényeket küldhet és állíthat szolgálatba.
A londoni Crystalban rendezett Future of Mobility kiállításon a Siemens az Inspiro tervtanulmány életnagyságú modelljét mutatja be. Ez, valamint más intelligens közlekedési megoldások - pl. elektronikus menetjegy bevezetése, utas-tájékoztató rendszerek - három hónapon át láthatók.