Startra kész a projekt
Hamarosan indulhat a szegedi lézerközpont építése
Sikeresen zárult a beruházás mintegy kétmilliárd forintos költségű előkészítő fázisa, startra kész a szegedi lézerközpont építése, a kivitelezés ősszel indulhat el, a kutatások 2016 elején kezdődhetnek.
2013.08.14 12:48MTI
A kutatóközpont épülete, amelynek kialakításakor különleges műszaki megoldásokat alkalmaznak, egyfajta jelképe lehet a innovatív szegedi gondolkodásnak - mondta Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője az unió 44 tudományos nagyberuházásának egyikeként megvalósuló fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón.
A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor elsősorban a rendkívül szigorú rezgésvédelem, a stabil hőmérséklet és páratartalom, a tisztaterek, valamint a sugárvédelem feltételeinek kellett megfelelni.
Az építkezésnél egyedülálló alapozási technológiát kell majd a kivitelezőknek alkalmazniuk, összesen 823 betoncölöp fogja tartani az épületet, amelyeket bizonyos esetekben 45 méter mélyre fúrnak majd. A cölöpök összhossza 14,4 kilométert tesz majd ki, a legnagyobb cölöp átmérője 1,8 méter lesz. A speciális alapozási munkák előreláthatólag kilenc hónapot vesznek majd igénybe.
A beruházáshoz megszerezték az összes engedélyt, a kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás már több mint egy hónapja zajlik, várhatóan ősszel kezdődhetnek meg a munkálatok. A tervek szerint az építés első szakasza 2015-re fejeződik be, a kutatás 2016 elején kezdődhet el, ezzel párhuzamosan valósul meg a beruházás második üteme.
A nagyberuházás első fázisára 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból 37 milliárd forint fordítható, a következő uniós költségvetési ciklusban pedig 24,3 milliárd forintot szánnak a tudományos fejlesztésre. A technikai előkészítéssel párhuzamosan már elkezdődött a kutatóközpont mintegy négyszáz munkatársának toborzása is.
Egy külföldön dolgozó magyar szakember személyében sikerült megtalálni az intézmény tudományos főmérnökét, hamarosan döntés születik a tudományos igazgató személyéről, szeptember-októberben pedig fölvesznek 10-15 fiatal pályakezdő kutatót is. Lehrner Lóránt hangsúlyozta, hogy a központ létrehozásának nagyon fontos szerepe van a lézerfizika területén komoly eredményeket elérő, jelenleg külföldön dolgozó magyar szakemberek hazacsábításában.