Most mindent megtudunk majd a gyökerekről
Feltalálták az átlátszó földet - már kísérleteznek is vele
Zseniális anyagot állítottak elő tudósok, aminek segítségével megfigyelhetővé válnak a növények gyökerei.
2012.10.03 19:57Konrád - ma.huAz átlátszó anyag pontosan úgy működik mint a talaj, de lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megfigyeljék, hogyan is működik a növények gyökérzete. A Nafion nevű szintetikus kompozit, amit üzemanyagcellákban használnak alapesetben, átlátatlan, kristályos szerkezetű. De ha tápanyagban gazdag vizet adunk hozzá, egyfajta átlátszó sarat kapunk, amiben a növények képesek gyökeret verni.

Amellett, hogy a látható gyökerek nagyon jól mutatnak, a tudósoknak más okuk is van rá, hogy kísérletezzenek vele. Rengeteg dolog van még, amit nem tudunk a növények gyökeréről és az új „termőföld” remek lehetőséget kínál a tanulmányozásra.
Megfigyelhetik, hogy a gyökerek és a rajtuk tenyésző mikrobák miképpen lépnek kapcsolatba más fajokkal, míg a tervek szerint a genetikusok az átlátszó föld segítségével erősebb haszonnövényeket fejleszthetnek ki, amik gazdaságosabbak lesznek.
Az egyik kísérletben fluoreszkáló E. coli baktériumokkal fertőzték meg a salátákat. Egyre gyakrabban történik E. coli fertőzés - nemegyszer halálos következményekkel - ezért ha jobban megértjük, miképpen jut be a baktérium a gyökérzeten keresztül a növénybe, hatékonyabban vehetjük fel vele szemben a harcot.
Mindemellett, magával a föld-helyettesítő anyaggal is kísérleteznek, hogy olcsóbb, ezáltal szélesebb körben felhasználható változatot nyerjenek. Ha a hosszú űrutazásokra vagy esetleges Holdbázisokra gondolunk, nem elképzelhetetlen, hogy a szintetikus talaj lesz a megoldás az élelmezésre.

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


