Újabb kisbolygó száguld el mellettünk
Szinte súrolja a Földet: kedden beköszön kicsit az armageddon?
Újabb kisbolygó, a 433 Eros száguld el kedden a Föld mellett, előzőleg pénteken, január 27-én a 2012 BX34 katalógusjelű aszteroida robogott el 59 ezer kilométerre bolygónktól.
2012.01.30 15:18MTI"A 433 Eros 26,7 millió kilométerre halad el bolygónk mellett, vagyis az elmúlt 37 év során a legközelebb +merészkedik+ a Földhöz. Legutóbb 1975-ben volt ekkora közelségben, legközelebb pedig 2056-ban lesz ilyen kis távolságra" - olvasható a Universe Today-en.
A 34 kilométer átmérőjű aszteroida viszonylag fényes, így akár amatőr teleszkópokkal is jól megfigyelhető lesz február 10-ig, amint az Oroszlán (Leo), Szextáns, majd a Hydra (Északi Vízikígyó) csillagképeken halad át az éjszakai égbolton. A 433 Eros S-típusú aszteroida, amely elsősorban magnézium- és vas-szilikátból áll, ebbe a kategóriájába tartozik a kisbolygók 17 százaléka.
Az Erost 1898. augusztus 13-án fedezte fel Carl Gustav Witt berlini és Auguste Charlois nizzai asztronómus. Az 1036 Ganymed után ez a második legnagyobb Föld-súroló kisbolygó. 2000 februárjában a NASA NEAR Shoemaker űrszondája az Eros körüli pályára állt, majd egy évvel később, 2001. február 12-én le is szállt a felszínére. Az egy évi keringés során az űrszonda több mint 160 ezer felvételt készített az aszteroidáról, és százezernél több krátert azonosított. A kisbolygón a felszíni gravitációs gyorsulás erősen változó, mivel az Eros alakja hosszan elnyúló, krumpli alakú.
A nappali hőmérséklet elérheti a 100 Celsius-fokot, éjszaka pedig -150 Celsius-fok alá eshet. A kisbolygó 5,27 óra alatt fordul meg a forgástengelye körül.
Az Eroshoz hasonlatos égi objektumok tanulmányozása betekintést nyújt a Naprendszer korai időszakába, valamint segít megismerni az aszteroidák vegyi összetételét.