Juande Ramos első kupagyőzelme Angiában
Bukott a Chelsea, spanyol hős Tottenhamben
Különös első félidőt láthattak azok a szurkolók, akik úgy döntöttek, hogy a Tottenham-Chelsea Ligakupa-döntővel ütik el szabadidejüket.
2008.02.25 14:21nb1.huA találkozó első húsz percében ugyanis a Tottenham sorra dolgozta ki a jobbnál jobb helyzeteket: rögtön az első percekben Belletti adta oda "ajándékba" a labdát Keane-nek, aki egészen a tizenhatosig robogott vele, majd a kapu mellé tüzelt.
Nem sokkal később Lennon szögletét Chimbonda fejelte a felső lécre, így nem túlzás azt állítani, hogy a "Kékeknek" óriási mázlijuk volt, hogy az elején nem kerültek hátrányba. A félidő második felében már kiegyenlítettebb lett a játék, de a Chelsea nem tudott komoly helyzetet kialakítani.
Ahogyan az lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát: a 39. percben Robinson mozdulatlanul nézte végig, amint Drogba szabadrúgásból a kapujába csavarja a labdát, így 1-0-s Chelsea előnnyel vonultak szünetre a csapatok.
A szünet után az iram egy cseppet sem lanyhult, igazán nagy helyzeteket azonban nem tudtak kialakítani a csapatok. A 70. percben Bridge kétszer is kézzel ért a labdához, a játékvezető jogosan büntetőt ítélt, Berbatov pedig rendkívül higgadtan értékesítette a tizenegyest. A rendes játékidő alatt már nem esett több gól, így következhetett a 2x15 perces hosszabbítás.
Nem kellett sokat várni, már a ráadás 4. percében vezetést szerzett a Spurs: Jenas szabadrúgásába olyan szerencsétlenül ért bele Cech, hogy a labda Woodgate fejéről a Chelsea kapujába pattant. Ez a momentum döntőnek bizonyult, ugyanis a "Kékek" már nem bírták feltörni ellenfelük védelmét, így óriási küzdelemben, de megérdemelten a Tottenham nyerte meg a Ligakupát.