Ünnepelnek az úszók, készülnek a kajak-kenusok
Képek: vizes vb - hazatértek a sportolók
A vasárnap véget ért római vizes világbajnokságon hat érmet szerzett magyar úszócsapatot ünnepelte hétfőn a T-Mobile, amely egyúttal megállapodást kötött a hazai szövetséggel arról, hogy nemzeti szponzora lesz a jövő évi, budapesti Európa-bajnokságnak.
Hazatértek a sportolók! Képek a reptérről
A sajtótájékoztató keretében rövid ideig egy helyszínen tartózkodtak az olasz főváros hősei - az egyenesen a repülőtérről érkezett Hosszú Katinka (egy arany, két bronz), Gyurta Dániel (egy arany) és Cseh László (egy-egy ezüst és bronz) -, valamint a jövő heti, kanadai világbajnokságra készülő kajak-kenu válogatott több tagja, többek között az olimpiai és világbajnok Kovács Katalin és Janics Natasa, akik szintén a vállalat támogatottjai.
Előbbiek természetesen már felszabadultan nyilatkoztak a Rómában átélt élményekről és azt taglalták, hogyan pihenik majd ki a fáradalmakat, utóbbiak pedig még kissé feszülten, az előttük álló feladatra koncentrálva hallgatták, ahogy Winkler János, a T-Mobile vezetője azt mondja: reméli, a vb-t követően őket is hasonló módon ünnepelhetik. Hosszú, Gyurta és Cseh egy-egy új generációs iPhone-t kapott ajándékba, amely a vezető szavai szerint nagyon gyors, bár nem annyira, mint a versenyzők voltak a világbajnokságon.
A telekommunikációs cég az úszószövetség mellett a Magyar Olimpiai Bizottsággal is szerződést kötött: olimpikon díjcsomagjának köszönhetően az ötkarikás A és B kerettagok, a szövetségek, valamint a MOB a jövőben kedvezményes díjszabást vehetnek igénybe. Winkler mellett az úszók részéről Gyárfás Tamás elnök, a MOB képviseletében pedig Molnár Zoltán főtitkár látta el kézjegyével a megállapodásokat.