Már csak két nap a meccsig
Erwin Koeman: Nyerni akarunk Tiranában!
Ezzel a mai edzéssel már elégedett voltam, sokkal inkább, mint a tegnapival" - foglalta össze véleményét Erwin Koeman azon a sajtótájékoztatón, amelyet a vb-selejtezőkre készülő válogatottunk szerdai, második közös gyakorlása után tartott.
2009.03.26 07:49mlsz.huA szövetségi kapitány nem titkolta, hogy nyerni akar csapatával Albánia ellen, függetlenül attól, hogy az ellenfél mind a svédekkel szemben otthon, mind pedig a Portugáliában kiharcolt 0-0-ás döntetlenje után minden tiszteletet megérdemel.
A Szusza Ferenc Stadionban napos, de kifejezetten hűvös időben másfél órán keresztül edzett válogatottunk, előbb a szélen vezetett és beadásokkal, no meg többnyire góllal végződő variációkat gyakorolták a játékosok, majd egymás közötti, a rövid és pontos passzokon alapuló játék következett félpályán. Ketten - a legutóbbi bajnokiján kisebb bokasérülést szenvedő Gyepes Gábor, valamint a vállfájással hazaérkező Tóth Balázs - a többieknél jóval korábban abbahagyták a tréninget, előbbi állapota közel sem annyira aggasztó, mint utóbbié, akit este tüzetes vizsgálatra, röntgenfelvétel készítésére a Sportkórházba kellett vinni.
Az élénk érdeklődés mellett rendezett sajtótájékoztató optimista hangulatát jól jellemezte egy kérdés, s az arra adott kapitányi válasz:
- Járt már Dél-Afrikában? - érdeklődött az Eurosport egyik munkatársa.
- Nem, még nem, jövőre szeretnék először odamenni! - hangzott a felelet.
Arra a felvetésre, hogy amennyiben Tóth Balázs sérülése is súlyosabb, s akárcsak egy nappal korábban Fehér Csabáról, róla is le kéne mondani, behív-e a helyére valakit a kapitány, Erwin Koeman azt felelte: nem, mert a Fehér helyére érkező Vadócz Krisztián több poszton, így Tóthén is bevethető. Persze, bízik a Belgiumban játszó középpályás felépülésében, mert - mint hangsúlyozta - a soron következő két meccsen várhatóan mindenkire szüksége lesz.
Megfogalmazódott még egy érdekes összehasonlítás, amely szerint most mintha nagyobb lenne a várakozás és a feszültség, mint amilyen tavaly szeptemberben volt tapasztalható a svédek elleni, stockholmi meccs előtt, pedig, ugye, ezúttal "csak" Albánia a rivális. A szövetségi kapitány, aki szerint az irányítása alatt eltelt időben határozott fejlődés tapasztalható, erre úgy reagált, hogy ez a most következő nehezebb meccs lesz annál, mint amit a Rasunda-stadionban játszottunk, így érthető a jelenlegi hangulat.
- Azt a 0-0-át, amit az albánok játszottak az általam még mindig a csoport legjobbjának tartott portugálok ellen idegenben, szíves-örömest elfogadnám a mi őszi vendégszereplésünk alkalmával - tekintett a két soron következő meccsnél távolabb Erwin Koeman, hozzátéve: - Még akkor sem kezdünk el számolgatni a továbbjutást illetően, ha a szombati és a szerdai akadályt sikerrel vesszük, mert tudjuk: ősszel nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk.
A válogatott - és a kapitány - szerdai programja nem ért véget a vacsorával, mert különleges esemény színhelye volt a gödi hotel: nagy várakozás előzte meg a Puskás Hungary című dokumentumfilm "házi premierjét"!